férfiak beszélnek gyermekük elvesztéséről

férfiak beszélnek gyermekük elvesztéséről

Gyásztanácsadó szakembert kérdeztünk arról, hogyan lehet az élet egyik legnagyobb tragédiáját, gyermekünk halálát feldolgozni, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy ne pusztuljon bele az ember a fájdalomba és ne menjen tönkre körülötte minden.

Rendhagyó módon férfiakat szólaltattunk meg.

Talán nincs fájdalmasabb, mint elveszíteni egy gyereket, akár magzatkorában, akár a szülés alatt, vagy később, bölcsőhalál, vagy valamilyen baleset következtében történik meg a tragédia. Hogy lehet a nem mindennapi krízisen túljutni, meg tudnak-e birkózni ezzel a szülők, másképp gyászol-e a nő és a férfi? Gyásztanácsadó szakembert kérdeztünk, és rendhagyó módon férfiakat szólaltattunk meg.

Korai veszteségek

“Zsombor betegen jött a világra, de már a születése előtt tudtuk, hogy hetei vagy hónapjai lesznek csak. Azt mondták, méhen belüli fertőzés miatt. Három hónapig jártunk be hozzá naponta a kórházba, nem volt akkor se karácsonyunk, se szilveszterünk, csak ő. Visszanézve arra az időre, különböző stádiumokon mentünk keresztül, amelyek szerencsére a kapcsolatunkat csak még jobban megerősítették” – mesél meglepő nyíltsággal tragédiájukról Tibor, mikor az évekkel ezelőtt történtekről faggatom. Kísérletképpen direkt nem feleségét, Hajnit kérdezem, mert azt mondják, a férfiak jóval szűkszavúbbak még a közös gyászban is. Tibor ennek ellenére azt mondja, nőies vonás, vagy sem, ő bizony sokat sírt a feleségével együtt. “Az egyik legkínzóbb dolog az volt, hogy a felállított kiságyba soha nem fektethettük be Zsombit. Ott tátongott üresen, mégis csak a temetés után vittük fel a padlásra.”

Bár külföldön komoly szakirodalma van a gyász speciális területének, az úgynevezett perinatális veszteségeknek, nálunk még mindig mostohán kezeli a társadalom, sokszor még a kórház, sőt, a közvetlen környezet is. “A korai veszteség fogalomkörébe tartozik a spontán és a művi abortusz, a koraszülés és a szülési komplikációk miatt elvesztett babák, valamint a súlyos betegen született, kis időt megélő babák feletti gyász. Sajnos az élet két pólusa, a születés és a halál olykor egyidőben van jelen” – mondja a perinatális gyász hazai szakértője, Singer Magdolna, aki az Asszonyok álmában síró babák és az Áldatlan állapot című könyvét is e témának szentelte.

Bár nehéz, vagy egyenesen lehetetlen rangsort állítani a különböző gyászélmények között, azt mondják, nincs annál nagyobb krízis az életben, mint gyereket elveszíteni. “Úgy hisszük, a legmegrázóbb halál a gyermekhalál, ám a kutatások azt támasztják alá, hogy a hosszú időt együtt töltött házastárs elvesztését, vagy a hozzátartozó öngyilkosságát, erőszakos halálát követő gyász mértéke fokozottabb lehet. Egyénileg különbözünk, melyikünknél mi jelenti a legtragikusabb eseményt, mégis léteznek a lelki fájdalomnak fokozatai. Például a saját elhatározásból végzett művi abortusz többségénél jelentkező bűntudat, szomorúság is feldolgozásra vár, de egy egészséges baba elvesztése a rátekeredő köldökzsinór miatt ennél nagyobb traumát jelenthet a szülőknek” – válaszolja a mentálhigiénés szakember arra a kérdésre, van-e különbség egy párhetes magzat elvesztése, vagy az arcvonásokkal rendelkező újszülött elsiratása között. Bár a nőknek jól esne, ha ugyanolyan intenzíven reagálna párjuk a veszteségre, az nyilvánvaló, hogy egy még nem is látszódó várandósságnál kevésbé tud a férfi részt venni a gyászban, mint egy ultrahanggal jól látható, vagy betegen, esetleg halva született utód láttán.

Csapdahelyzetben a férfiak

“Iszonyatos volt, mikor Ancsának meg kellett szülnie a kislányunkat, akinek a nyitott gerince miatt semmi esélye nem volt az életre. Kikészültem, egy idő után otthon Ancsa mégis nekem esett, hogy nekem semmit nem jelentett az egész, mert már nem is vagyok szomorú. Nem bírtam a depressziós hangulatban toporogni, elhidegültünk egymástól, végül szétmentünk” – húzom ki nagy nehezen Miklósból az ő történetét, akit igaz, hogy telefonon kérdezek a csöppet sem telefontémáról, de szűkszavúsága miatt vélhetően személyesen sem taglalná hosszasan a fájó emlékeket. Singer Magdolna szerint egyes esetekben a baba halála a kapcsolat végét is magában hordozza, másokat pedig összekovácsol. Ilyen megrázó esemény vízválasztóként tud működni, és a kapcsolatnak azt a felét erősíti, amelyik dominál, akár a nyereség, akár a kudarc oldalán.

“Fontos megemlíteni, hogy a férfiak egyfajta csapdahelyzetbe kerülnek ilyenkor. Ugyanis nemcsak a nő, de a társadalom is azt várja el tőlük, hogy széles vállú, erős emberként védelmet nyújtsanak a kibírhatatlan fájdalom ellen asszonyuknak. Így aztán rendíthetetlennek tűnnek, még ha belül folyik is a könnyük. Tehát míg a nők egyfelől elvárják a párjuktól az erős támaszt, mégsem díjazzák, hanem értetlenül állnak azelőtt, hogy miért nem szenvednek láthatóan úgy, mint ők. Kicsit elvárnák, hogy ugyanúgy zokogjanak, hogy ne találják a helyüket, hogy körülöttük is kicsit megálljon az élet. De a férfiak máshogyan gyászolnak, mint mi, elrejtik az érzelmeiket, sokszor még önmaguk elől is” – magyarázza a gyásztanácsadó.

Ha alapvetően őszinte és nyílt a kommunikáció nő és férfi között, egymásba kapaszkodva, közösen az esetek zömében túlélik a tragédiát. Sokan jutnak el oda, hogy a sokk után megtalálják az értelmét annak, ami velük történt. Ez már félsiker a gyászfeldolgozásban, aminek során óriási fejlődésen mehetnek keresztül lelkileg. “A legértelmetlenebb dolog történt Balázskával, három és fél hónaposan makkegészségesen reggel itt hagyott minket. Kegyetlen másfél év következett. A nagyobb gyerekünk miatt tettük a dolgunkat a mindennapokban, de hosszú ideig egyáltalán nem tudtunk nevetni. Tudtam, hogy semmi mást nem tehetek, mint várok, hogy újra magára találjon a feleségem. Minden tőle függött. Szinte észrevétlenül kezdtünk egy közösségbe járni, ahol lassan rátaláltunk a válaszokra. Balázska angyal lett, hogy ránk és a testvéreire vigyázzon” – avat be Gábor az ő megoldásukba.

A gyásztanácsadó útmutatója:

  • éljük át az érzelmeket és nézzünk szembe velük! Művi abortusznál a teljes elfojtás sokszor hiba
  • fejezzük ki szóban, írásban, minél többször és többféle módon ezeket az érzelmeket!
  • érdemes akkor is foglalkozni egy veszteséggel, ha úgy tűnik, nem okoz különösebb problémát. Például egy művi abortusz után gyakori reakció az elfojtás, de ha már kellően erősnek érezzük magunkat, érdemes méltó módon elbúcsúzni és elgyászolni meg nem született gyermekünket
  • sokat segíthet egy sorstársi közösség, ha mást nem találunk, akár egy levelező fórum is
  • egy professzionális segítővel való beszélgetés is segíthet a gyászfeldolgozásban

 

Bár a bölcsőhalál nem perinatális veszteség, szakértőnk mindenféle gyásszal foglalkozva azt mondja, a kis időt itt töltő babák ezzel a szűkre szabott vendégséggel a szüleiknél a fájdalmon túl több mindent adnak, mint az elsőre látszódik. “Egy-egy ilyen történetnek nemcsak lélektani következményei, hanem lélektani okai is vannak. Ma már pszichológusok és szülész-nőgyógyászok által alátámasztott tény, hogy mindig megbújik valami a szülők előéletében, ami gyökere az ilyen korai haláleseteknek. Sőt, még ha meglepő is, de a felmenőknél történt negatív események is utóhatást gyakorolhatnak egy várandós nőre” – jelenti ki Singer Magdolna.

A traumák hozadéka

A megdöbbentő statisztikák szerint minden második megfogant baba nem éli meg, vagy alig éli túl a születését, tehát az érintetteknek csak a töredéke jut el abba a korai veszteséget átélt szülői gyászcsoportba, amelyet Magdi önkéntesként vezet a Magyar Hospice Házban. “A gyász feldolgozása kihat a későbbi életre, a már meglévő gyerekekhez való viszonyra, a házastárshoz való kapcsolatra, a következő várandósságra, a szülés folyamatára, sok egyébre. A társadalom azonban elzárkózik a problémától, azt közvetíti, hogy minél előbb lépj tovább, majd jön a következő! De ez nem ilyen egyszerű. Sajnos sokszor még a családtól és a rokonoktól sem kapják meg az odafigyelést, a türelmet, hogy addig gyászoljanak, amíg képesek eljutni az elfogadásig. Ez természetes folyamat, régen a falvakban, közösségekben működő emberi segítőháló megtartotta ezeket az asszonyokat. Erre hivatott ez a gyászcsoport is” – mondja a tanácsadó.

A kétheti találkozásokkor tematizált beszélgetések zajlanak, melyeket pszichodramatikus elemek színesítenek. Igen jó aránynak számít, hogy a jelenlegi tíz-tizenkét résztvevő fele mindig a párjával érkezik, tehát végre a férfiak is megjelentek, még ha többnyire a feleségük kedvéért is mennek, kevésbé önmaguk miatt. Ott aztán rádöbbennek, mennyit segített nekik is sorstársakkal találkozni.

“A csoport ereje elsősorban abban áll, hogy a résztvevők végre kívül kerülnek a bennük élő kaotikus érzelmekből és fájdalomból, és kívülről tekinthetnek a problémájukra, ami láthatóan másokkal is megesett. Gyógyító hatása van annak, ha megpillanthatják magukat egy mások által felállított tükörben.” Egy-egy magzat vagy baba, kisgyerek elvesztését élete végéig hordozza az ember a lelkében, mégis létezik a trauma teljes feldolgozása. A következő baba lehetőségét sokan terápiás célúnak tekintik, de fontos, hogy kellő időt várjanak a szülők, adjanak időt maguknak a gyász lecsendesítésére. Ezért nem biztos, hogy hallgatni kell arra a tanácsra, hogy minél előbb hozzák össze az új jövevényt, mert nemcsak fizikailag, de lelkileg is készen kell állni arra, hogy ne szorongással és félelemmel, hanem örömmel várják a babát. Ez bizony nem könnyű, de lehetséges, sőt, sokan eljutnak oda is, hogy azt mondják: ennek így kellett történnie, mert a trauma pozitív hozadékaként több, vagy más emberré váltak.

Forrás: Női lapozó

Hagyj üzenetet