a farkas sír odabent

a farkas sír odabent

Farkas

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert olyan a munkám, hogy egész napos tréningek után nem úgy megyek haza, mint akit kifacsartak, ellenkezőleg, feltöltődve. Mindig, nincs kivétel. Pedig sok szenvedéssel is találkozom, legalábbis a Válás és újjászületés strukturált önsegítő csoportban mindenképpen, hiszen a válás, elszakadás, elhagyás, elhagyattatás keserves dolog, és a feldolgozása herkulesi erőfeszítést igényel. Látom a fájdalmat, mélyen megérint, de ezzel együtt, nem azt érzem, hogy mindez a fájdalom lehúz a szenvedések spiráljába, hanem inkább felemel.

Hogyan is tudnám ezt jól kifejezni? Miért történik ez? Mély emberi találkozások jönnek létre, de a lélek szintjén. Az ember a megtiszteltetéstől elnémul, hogy része lehet olyasminek, ami egy ember legbelsőbb része, soha nem látható, vadregényes táj, ember nem járta vadon. Nézem a kusza, kiismerhetetlenül összefonódó liánokat, a tüskés, szúrós, bogáncsos növényeket, a fájdalom szürreális álom-virágait, a sötétséget és az ezen mégis áthatoló fényt, a remény, a bizalom alig látható derengését, és elönt a hála érzése, hogy részese lehetek ennek. Hallom egy magányos, szomorú farkas sírását is odabentről, ha látni nem is látom, mert egy mosolygó arc eltakarja mindenki elől. Titokban él ott, a semmibe üvölti bánatát. Nem csak én hallom, hanem a csoport minden tagja, mert fülünk van egymásra. Vagyis dehogy fülünk, szívünk!

Egymásnak segítünk, tört szárnyú madarak, repülni ismét. Az én szárnyaim már régen begyógyultak, ezért én facilitálom a csoportot. Begyógyultak? Életünk végéig tart a gyógyulásunk. Már nem fáj, mi több, nem is tudunk a forradás létezéséről, aztán valaki mond valamit saját magáról, és felbugyog egy emlék, ami, ha már nem is fáj, de megérint, és a gyógyulásnak egy újabb szintje történik. Mert segítő és segített egyaránt gazdagodik attól, ami egy ilyen csoportban létrejön.

Van nevetés is bőven! Kinevetjük magunkat, viccelődünk, használjuk a humort gyógyító erejét, határozottan jól érezzük magunkat a kis közösségben. Annyira, hogy elrepül a nap. Sajnálkozunk, hogy összesen csupán négyszer jövünk össze. De nem is! Lehet folytatni, csak akkor már nem kell a segítő, nem kell facilitátor.

Tegnap volt a harmadik találkozó, erős nap volt, még a hatása alatt állok, ezért is írtam le.

 

 

 

 

 

Hagyj üzenetet