a regényírás olyan, mint egy puzzle játék

a regényírás olyan, mint egy puzzle játék

Az írás öröme

Írom a következő regényemet. De hogy? Nem tudom, más író hogy teszi, de az biztos, nem úgy írok, mint ahogyan azt akkor képzeltem, amikor még csak olvasó voltam, és nem író is. Amikor tehát ártatlan olvasóként haladtam előre a könyvben, azt hittem, az író így írta meg, mondatról mondatra haladt előre a történetben. Még most is hajlamos vagyok ilyeneket gondolni, mert amikor összeáll a történet, akkor annyira magától értetődő minden.

Elmondom végre, hogy írok. Össze-vissza. Mikor mi jut eszembe. Például főzök a konyhában, és bevillan egy epizód, ami a vége felé lesz majd jó. Nosza, szaladok a gépemhez és beírom. Az ételt meg ott egye meg a fene. Vagy a macska.

Aztán megint más jut eszembe, az meg a közepe táján lesz jó. Vagy egyik szereplővel eliramodnak a történetek, aki mellékszereplőnek készült, de aztán elgondolkodom, ha ő ennyi szereplést követel ki magának, ne legyen ő a főszereplő?
Amúgy nem.

Szóval, olyan ez az egész, mint egy puzzle, először csak az elemeit alkotom meg, össze-vissza, ahogy jön, aztán majd csak sikerül összeraknom valahogy egy összefüggő képpé!

Most már ott tartok, hogy eléggé íratja magát a történet, úgy kanyarodik, ahogyan jónak látja, én csak ügetek utána. Van ugyan egy vázlat, természetesen, de az csupán egy laza irányvonal.

Ma nem sok puzzle darab fog megszületni amúgy, mert író-olvasó találkozóra utazom Tatabányára.

 

 

 

 

1 Comment

  1. TÓTH ÉVATÓTH ÉVA2015. 06. 10.

    Június 11-én Tóth Barnabást fogadom pénzüggyel.

Hagyj üzenetet