az utolsó óra

az utolsó óra

Tegnap este a Rózsavölgyi Szalonban “Az utolsó óra” című darabot láttam, Jordán Tamás és Alföldi Róbert szereplésével. Voltatok a Rózsavölgyi Könyváruház kávézójában, ahol pódium is áll? Mert ez is hozzátartozik a hangulathoz, hogy kávéházi asztalok mellett ülhetünk a színházi élmény alatt, és szürcsölhetjük a jeges teánkat, vagy a kisüsti pálinkánkat – kinek kinek ízlése és hangulata szerint. A színészek is jönnek mennek közöttünk, vagy éppen mellettünk áll meg valamelyikük, és akkor behúzhatjuk a nyakunkat, nehogy a heves gesztikulálásával orrba vágjon.

Sigmond Freud elevenedik meg a színpadon, végstádiumban lévő szájpadlásrákjával együtt, hogy a halál torkában az élet végső kérdéseiről vitatkozzon a fiatal Lewis professzorral. A téma halálosan komoly, ám persze megjelenik a humor is – akasztófahumor természetesen -, és ez  a kettő együtt, no meg a színészek játéka együttesen gondoskodik arról, hogy egy pillanatig se lankadjon a kávéházi népség figyelme.

Szép este volt! Ajándékba kaptam a színházjegyeket, köszönöm!

 

0 item
Kosár
Empty Cart

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezár