beletrappoltam az új évbe

beletrappoltam az új évbe

Seta

Itt ballagok az újévi túrán egy idétlen gyereksapkában, amit csak a biztonság kedvéért tettem a hátizsákomba, mert amúgy hajadonfőtt legénykedem mindig. Vagy leánykodom, no. De egy idő után már nem sokat érdekelt, hogyan festek, mert eléggé csípős volt a hideg, bár legalább a szél nem fújt. Nagyszerű dolog így indítani egy évet, nem fáradtan kókadni egy éjszakai mulatozás után, hanem frissen és lendületesen túrázni a természetben. Nekem legalábbis az, gondolom, vannak, akiket még a hideg is kiráz a gondolatára, hogy január elsején a havat tapossák valami túraösvényen.

Másnap viszont egészen másfajta mulatság várt rám: megnéztük a Swing-et egy barátnőmmel. Ez ugyanis egy női film. Nagyon jól szórakoztam, igazi kikapcsolódás volt.  Persze ez egy könnyed film, senki ne várjon tőle valami nagy csodát, de amit felvállal, azt maradéktalanul teljesíti.

Ez meg itt még a karácsony, iszonyú nagy munkában vagyok, megfeszített erővel próbálom megoldani a duplo dobozának kinyitását. Egyetlen, legkedvesebb unokám, Theo türelmesen vár, reménykedik, hogy hozzájut a tartalmához.

Amúgy az elmúlt két hétben kevesebbet dolgoztam, sokat olvastam, és sajnos sokat aludtam is. Az írást kifejezetten szabotáltam, és még most se tudom rászánni magam, hogy elkezdjem. Még ez a blog is ilyen kis nyögvenyelős lett, se báj, se kellem, se humor, se szellem.

 

Hagyj üzenetet