csokucsem

csokucsem

Orwell

Néhány csodás kulturális csemegéről – röviden csokucsem-ről számolok be, amelyben részesítettem magam.  Pénteken, miután egy rég nem látott kedves ismerősömet látogattam meg, tovább tobzódtam az örömökben, mert elmentem a solymári templomba, ahol az egyenesen Krímből jött kamarakórus adott pravoszláv egyházzenei hangversenyt. És nem bántam meg, persze ki az, aki ezt feltételezné, senki. Persze, én néha egyenesen valamiféle LSD-s utazást várok, mert már megesett velem egy költői esten, hogy a versektől olyannyira módosult tudatállapotba kerültem, hogy úgy bámultam rá minden egyes kiejtett szóra, mintha drog hatása alatt lennék, és csodálkoztam, eddig hogy nem vettem észre, hogy a magyar nyelv ilyen ámulatba ejtően szép. Olyan kutyaközönséges szó, mint asztal, vagy vagy kiskertajtó úgy fénylett fel, mint valami gyémánttal kirakott elvarázsolt kastély. No, azóta is ilyen élményeket várok – mindhiába. De már annak is örülök, hogy legalább egyszer megesett velem, sokaknak egyszer sem – legalábbis józanul nem.

A krímiek ügyesek voltak, és ha nem is injektáltak belém tudatmódosító szereket, azért sikerült elvarázsolniuk.

Vasárnap este színházba mentem, a Fészek Színház Halhatatlanok című darabját néztük meg a Napfogyatkozás Egyesület azon szerencsés tagjaival, akik befértek a parányi színházba. És miért pont a gyászolókat segítő egyesület tagjaival voltam együtt? Mert a darab a gyászról szólt, de nem csak. Itt olvashatsz róla: http://www.feszekszinhaz.hu/halhatatlan/

A színdarab attól vált még értékesebbé, teljesebbé számunkra, hogy utána ott maradtunk a szerzővel, a színészekkel, és a többi színházi emberrel beszélgetni a látottakról, meg az élet-halál kérdéseiről. Ritka bátor, tabudöngető darab, hiszen, mint tudjuk, az emberek nem szeretnek ilyesmikkel foglalkozni.

Még egy könyvélményről és egy filmről is beszámolok.  Előbb a könyv. Felfedeztem Krasznahorkai Lászlót, mint embert. Nem mint írót, mert nem tudom hogy történhetett – a fülem is ég a szégyentől -, de még eddig egyetlen könyvét sem olvastam. Most karácsonyra kaptam a nagylányomról egy olyan könyvet, amely vele való interjúkat tartalmaz. Hát ez a férfiember nem akármi! Odavagyok érte! Talán a héten eljutok könyvtárba, és megismerkedem vele közelebbről is.

A film pedig: 1984. A könyvet persze olvastam, Orwell kegyetlen disztópiáját, de már nagyon régen. A regényből készült filmet azonban nem láttam, csak most, miután a facebookon valaki felhívta rá a figyelmet, azonnal a linket is csatolva hozzá. (Éljen a facebook, éljenek a kultúrát a facén is terjesztők!) Hú, hát igen! Köszönöm! Most nekem is ide kellene tennem a linket, kikeresni udvariasan, de már nem érek rá tovább itt szuttyogni, úgyhogy cserbenhagyás esete forog fenn, igen, belátom, csá!

 

 

Hagyj üzenetet