csokucsem

csokucsem

Orwell

Néhány csodás kulturális csemegéről – röviden csokucsem-ről számolok be, amelyben részesítettem magam.  Pénteken, miután egy rég nem látott kedves ismerősömet látogattam meg, tovább tobzódtam az örömökben, mert elmentem a solymári templomba, ahol az egyenesen Krímből jött kamarakórus adott pravoszláv egyházzenei hangversenyt. És nem bántam meg, persze ki az, aki ezt feltételezné, senki. Persze, én néha egyenesen valamiféle LSD-s utazást várok, mert már megesett velem egy költői esten, hogy a versektől olyannyira módosult tudatállapotba kerültem, hogy úgy bámultam rá minden egyes kiejtett szóra, mintha drog hatása alatt lennék, és csodálkoztam, eddig hogy nem vettem észre, hogy a magyar nyelv ilyen ámulatba ejtően szép. Olyan kutyaközönséges szó, mint asztal, vagy vagy kiskertajtó úgy fénylett fel, mint valami gyémánttal kirakott elvarázsolt kastély. No, azóta is ilyen élményeket várok – mindhiába. De már annak is örülök, hogy legalább egyszer megesett velem, sokaknak egyszer sem – legalábbis józanul nem.

A krímiek ügyesek voltak, és ha nem is injektáltak belém tudatmódosító szereket, azért sikerült elvarázsolniuk.

Vasárnap este színházba mentem, a Fészek Színház Halhatatlanok című darabját néztük meg a Napfogyatkozás Egyesület azon szerencsés tagjaival, akik befértek a parányi színházba. És miért pont a gyászolókat segítő egyesület tagjaival voltam együtt? Mert a darab a gyászról szólt, de nem csak. Itt olvashatsz róla: http://www.feszekszinhaz.hu/halhatatlan/

A színdarab attól vált még értékesebbé, teljesebbé számunkra, hogy utána ott maradtunk a szerzővel, a színészekkel, és a többi színházi emberrel beszélgetni a látottakról, meg az élet-halál kérdéseiről. Ritka bátor, tabudöngető darab, hiszen, mint tudjuk, az emberek nem szeretnek ilyesmikkel foglalkozni.

Még egy könyvélményről és egy filmről is beszámolok.  Előbb a könyv. Felfedeztem Krasznahorkai Lászlót, mint embert. Nem mint írót, mert nem tudom hogy történhetett – a fülem is ég a szégyentől -, de még eddig egyetlen könyvét sem olvastam. Most karácsonyra kaptam a nagylányomról egy olyan könyvet, amely vele való interjúkat tartalmaz. Hát ez a férfiember nem akármi! Odavagyok érte! Talán a héten eljutok könyvtárba, és megismerkedem vele közelebbről is.

A film pedig: 1984. A könyvet persze olvastam, Orwell kegyetlen disztópiáját, de már nagyon régen. A regényből készült filmet azonban nem láttam, csak most, miután a facebookon valaki felhívta rá a figyelmet, azonnal a linket is csatolva hozzá. (Éljen a facebook, éljenek a kultúrát a facén is terjesztők!) Hú, hát igen! Köszönöm! Most nekem is ide kellene tennem a linket, kikeresni udvariasan, de már nem érek rá tovább itt szuttyogni, úgyhogy cserbenhagyás esete forog fenn, igen, belátom, csá!

 

 

Hagyj üzenetet

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.