gyász a hálón

gyász a hálón

Internetes temető, emlékoldal, virtuális mécsesek, gyászportál, búcsúfilm a videomegosztón. Első látásra mindez furcsa, idegen, elidegenítő. Ám, ha egy gyászolót kérdezünk, kiderülhet: éppen a világháló segítette át a legnehezebb időszakokon.

Meghalt valaki, mérhetetlen űrt hagyva maga után. A gyászoló eddig soha meg nem élt érzésekkel küzd, fájdalom, düh, kétségbeesés és tehetetlenség gyűri maga alá, néha azt sem tudja, normális-e az amit átél. Kapaszkodókra, segítségre lenne szüksége. A családtagok, barátok tétovák, zavarban vannak, nem tudják, hogyan beszéljenek a veszteségről, hogy ártanak, vagy éppen használnak azzal, amit mondanak, tesznek. Aki tehát segíthetne, inkább elmenekül, így többszörös veszteséggel kell megküzdenie a gyászolónak.

Régen mindenkinek megvolt a szerepe a közösségben, éltek a rítusok, kapaszkodókat adtak, a gyászolónak voltak kötelességei és kiváltságai, és továbbra is megvolt helye, a kapcsolatrendszere. Ma ehelyett marad a magány, és az az érzés, hogy ő zavarja a körülötte élőket szomorúságával, kárt okoz munkaképtelenségével. Mert ma már sokszor nem nézi el sem a környezet, sem a munkahely, hogy néhány hétnél tovább szomorkodjunk veszteségeink miatt. Pedig a gyász tombol odabenn.

Együtt elviselhető

Egy édesanya elvesztette a lányát- meséli Singer Magdolna gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember. – Egy végsőkig elkeseredett pillanatában az ablak elé állt, mert úgy érezte, véget kell vetnie a szenvedésének…aztán a legközelebbi emléke, hogy ül a gép előtt, és levelet ír nekem. Máig nem tudja, hogy jutott el a számítógépig, hogy talált meg engem.  Ma már mindennel az internethez fordulunk, miért éppen ilyen krízishelyzetben ne ott keresnénk vigaszt. Amikor valaki gyászol, nagyon sok segítséget kaphat akár azáltal, hogy egy cikkből vagy egy fórumról megtudja: nem csak ő éli át ezeket a furcsa érzéseket, hogy teljesen normális, ami történik vele. Számtalan veszteség érhet mindenkit életében, azon senki nem lepődik meg, hogy a válófélben lévők, vagy a honvággyal küzdők látogatnak fórumokat vagy chatelnek, segítenek egymásnak, vagy „csak” meghallgatják egymást. Egy haláleset által bekövetkezett veszteség esetében miért is ne tehetné ugyanezt a bánattól sújtott itt maradó? A gyászportálok mégis sokakat meghökkentenek. Pedig, mivel a mi kultúránkban már se idő sem segítség nincs a gyászoláshoz, sokan éppen az interneten megtalált sorstársaktól vagy szakemberektől kapják meg azt a megértést és együttérzést, amire szükségük van.

Portálok és emlékhelyek

Egyelőre külföldön népszerűbbek a gyásszal kapcsolatos honlapok, többfélét is találunk belőlük, mint magyar nyelven. Nálunk a közösségi gyászportálok és közös emlékhelyek honosodtak meg, saját emlék-honlapja kevés elhunytnak van. A portálokon a gyász folyamatáról szóló írásokat találunk, profi segítők elérhetőségét, van ahol közvetlen levelezésre is van lehetőség a tanácsadóval. Önsegítő csoportok bemutatását, címét is megtaláljuk. Indulnak fórumok, ahol mindenki szabadon megoszthatja érzéseit anélkül, hogy úgy érezné, terheli a „hallgatóit”.  Itt lehetőség van ismerkedésre, privát levelezésre, mélyebb kapcsolatok kialakulására, amelyek valódi támaszt is jelenthetnek a mindennapi életben. Fontos része a gyászportáloknak az emlékfal, emlékhely vagy virtuális temető.  Itt képet tehetnek fel az elhunytról, leírhatják történetét, virtuális gyertyát is gyújthatnak, virtuális emlékeket helyezhetnek el, megemlékezhetnek évfordulókról. Léteznek olyan honlapok, amelyek csak emlékhelyet tartalmaznak, ez gyakorlatilag azonos szerepet tölt be a valódi temetővel.

Legyen egyszer vége

Ahogy minden másnak, a virtuális gyásznak is lehetnek szélsőségei – mondja Singer Magdolna. – Létezik olyan portál, ahol fizetni kell minden egyes mécses meggyújtásáért, és versenyeztetik a „résztvevőket”, hogy kiért hány mécsest gyújtottak. Van olyan édesanya, aki több százezer forintot költött már virtuális mécsesre, hogy az első helyre kerüljön. Feltételezem, hogy az ő gyásza már az úgynevezett komplikált gyász kategóriájába tartozik, és elakadt a veszteségének a feldolgozásában. Ha valaki csak egyszer-egyszer látogat el mécsest gyújtani, emlékezni, „rendben tartani” a virtuális sírhelyet (van olyan portál, ahol látványosan begazosodik az elhanyagolt sírhely!), akkor valószínű, hogy egészségesen képes feldolgozni a veszteséget. Ám, ha valaki annyi időt, energiát, pénzt áldoz rá, hogy az már akadályozza a mindennapi életében, akkor biztosan szakember segítségére van szükség.  Régen íratlan szabályok adtak választ arra, kit, hogyan, mennyi ideig kell gyászolni. Külön meghatározták, hány hónapig illik gyászban járni kisbaba, gyerek vagy házastárs elvesztésekor. Ha előbb levette a gyászruhát valaki, vagy, ha túl sokáig maradt rajta, számon tartották, megszólták. Mert a gyász előnyökkel is járt, a fiatal özvegy szerepe például akár vonzó is lehetett. A falu szája előbb-utóbb ráébresztette a gyászolót, hogy tovább kell lépnie, az élet folytatódik, és neki is tennie kell a dolgát. A virtuális emlékhelyeknek ez a szabályozó rendszere kevésbé érvényesül, bár a fórumokon keresztül itt is hatással vannak egymásra a gyászolók.

Angyalok szülei

Egy olyan társadalomban, amely lehetővé teszi, sőt, szinte előírja, hogy a szülők a várandósságra egészen korán úgy tekintsenek, mint gyermekükre, a magzat megszemélyesítése nagyon korán megtörténik – mondja Császár Ajna klinikai szakpszichológus. – Vetéléskor tehát ma a család a gyerekét veszíti el.  A társadalom azonban egyelőre nem tud felkínálni olyan, rendjébe illeszkedő formát, amely a “meg sem születettek” elgyászolásának közösségi kereteit megadná, sőt, az anyától mintha azt várnák, lépjen gyorsan tovább, „majd szül másikat”. Az élményükkel magukra maradó szülők összekapaszkodva, önszervező módon próbálják paradox helyzetüket megoldani, erre a legalkalmasabb hely az internet. De sajnos épp ez az a helyzet, ami szinte kínálja, hogy a gyászoló „beleragadjon” a gyászba, hogy sok-sok évvel a haláleset után is gondozza, fejlessze, frissítse a virtuális sírhelyet, és eközben gyötörje a fájdalom és a lelkiismeret furdalás.

Miközben írom a cikket, és a gyászról gondolkodom, a Folkrádiót szól, természetesen internetről. Egyszer csak megállok. Megszólal egy asszony fájdalmas éneklő hangja 1930-ból:

„Jaj párocskám, jaj társocskám, édes kedves galambocskám… Mér hagytál itt engemet… hova leszek , merre leszek az ilyen apró gyerekimvel… Mit fogok én csinányi hova leszek hogyan leszek édes drága párocskám… Mie írattad özvegyek levelibe gyerekidet az árvákéba… édes kedves párocskám édes kedves galambocskám… Hova leszek hogyan leszek… mit fogok én csinányi… Jaj párocskám, jaj társocskám, édes kedves galambocskám.. mér hagytál itt engemet… Jaj párocskám, jaj társocskám, édes kedves jó galambocskám… Jaj, jaj, jaj… Jaj, jaj, jaj, jaj édes Istenem… mikor az árvát még az ág is rántja… hova leszek hogyan leszek… Jaj párocskám, jaj társocskám honnét foglak várni uccától kert megöl… Jaj párocskám, jaj társocskám.. legalább csak egy holnapba egyszer beszéljek még veled, vagy legalább esztendőbe egyszer… Jaj párocskám, jaj társocskám, mit fogok én csináni… Hova leszek, hogyan leszek az én gyerekimvel… Jaj párocskám, jaj társocskám mié hagytál itt engemet özvegységbe, gyerekidet árvaságre… miko az árvát még az ág is rántja… Jaj fiacskám, jaj párocskám hova leszek, hogyan leszek, hogyan fogok dógozni… ha téged nem foglak látni, Hogyan fogok e temető mellett elmenni… Jaj párocskám, jaj társocskám, édes kedves galambocskám.”

Ő még elmondhatta, kiénekelhette magából, amit a mai gyászolók már magukban kénytelenek tartani, pedig talán szó szerint ugyanezt ismételgetik szótlanul, heteken, hónapokon át.

Magyar nyelvű portálok:

Singer Magdolna a vigasztalodas.hu tulajdonosa. Ezen a honlapon keresztül vehetik fel a kapcsolatot a szakemberrel mindazok, aki egyedül nem tudnak megbirkózni veszteségeikkel.

 

Sződy Judit
(Megjelent a Kismama újságban)

Hagyj üzenetet