hangtalanul iszogatom a hagymateát

hangtalanul iszogatom a hagymateát

Az úgy kezdődött, hogy pénteken író-olvasó találkozón voltam egy olyan könyvtárban, ahol nem volt fűtés, és a bennem már feltehetően sunyin ott dekkoló vírus lehetőséget kapott, hogy akcióba lépjen, így aztán éjjelre már lázas voltam. (A könyvtár amúgy mindent megtett a fűtéshiány ellensúlyozására, olajradiátorok, takarók voltak, stb., de hát persze én nem akartam takaróba bugyoláltan beszélni, úgyhogy úgy kell nekem, vessek magamra.)

Szombaton szerencsére nem volt tréning, kúrálhattam magam, aludtam lázasan egész nap, minden igyekezetemmel azon munkálkodva, hogy a vasárnapi tréningre meggyógyuljak.

És lám, sikerült!

Persze sokkal fáradtabb voltam, este olvastam pár órát, aztán alvás. Ma reggel örömmel tapasztaltam, hogy a torokfájásom is teljesen elmúlt. És akkor jött a meglepetés: köszönni akartam a konyhában már hajnalban ott tébláboló gyerekeknek, és nem jött ki hang a torkomon, legalábbis beszédhang nem, csak valamiféle krákogó, szűkölő hangfoszlányok.

Csakhogy holnap Debrecenbe utazok előadást tartani! Ahhoz meg hang kellene. Viccesen osztja be magát ez a betegség: egy nap betegség, aztán, na jó, Magdi, mehetsz tréninget tartani. Túl vagyok rajta, oké, erre előáll egy újabb variációval, és megfenyeget, hogy a másnapi előadás meghiúsul. De remélem, hogy csak arra próbál rávenni, hogy többet pihenjek, és aztán holnap megint kimenőt kapok egy vidéki előadás kedvéért.

Most hagymateát iszogatok, és talán ráveszem magam, és elmegyek a gyógyszertárba lándzsás útifűért. Ha esetleg van valakinek hasznos ötlete a hangom megtalálása ügyében, örömmel fogadom!

Hagyj üzenetet