két film a szexről – vagy mégsem arról?

két film a szexről – vagy mégsem arról?

Elhallgatott Gyalázat

Két filmet is láttam, mindkettő a szexről szól. Valójában egyik sem arról. Az első film az erőszakról, a másik a szerelemről.

Az Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilm a szovjet katonák erőszakosságáról szól, amikor “felszabadították” az országot 1945-ben. (A Duna TV-ben lesz egy beszélgetés, egy történészt és engem faggat a műsorvezető a közösen (is) megnézett film után.)

http://www.youtube.com/watch?v=BIw6RQ-UqU8  A megerőszakolt nők száma 400-800 ezer közé tehető. Sokan belehaltak az erőszak következményeibe, vagy életre szóló betegséget szereztek. És ez csak a fizikai rész, a lélek sebe láthatatlan. A film megnézése után újra elolvastam Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvét, pedig már nem egyszer olvastam.  Napokig hatása alatt voltam a filmnek is és a könyvnek is. Próbáltam elképzelni ezt az egész borzalmat. Hogy mit érezhettek az áldozatok, és mit érezhettek a tehetetlen hozzátartozók? Mit érezhetett egy édesanya, akinek a kislányát sem kímélték? Mit érezhettek a háború után, amikor beszélni sem lehetett a történtekről? Ki lehet-e kerülni ilyen “gyalázat”-ból erkölcsileg tisztán? Polcz Alaine példa arra, hogy igen. Mint mesélte, évtizedekkel később is rémálmok gyötörték az átélt fizikai és lelki gyötrelmek után, ugyanakkor nem ismertem nála tisztább embert. Ő megküzdött azért, hogy túlélje, majd megerősödve folytassa életét, hogy aztán létrehozhassa életművét, ami a halálán túl is hatással lett a világra. De nem mindenkinek vannak ilyen személyiségjegyei, és nem mindenkit segített a környezete. Voltak, akik összeroppantak, depressziósak lettek életük végéig, vagy ők lettek a “falu bolondjai”. És a két véglet között még széles a skála. De nem csak az áldozatok szenvedték meg a történteket, és nem csak a hozzátartozók, hiszen a fel nem dolgozott gyász  generációkon keresztül hat, továbbörökítik a gyerekeknek, az unokáknak, miközben egy szó nem esik a traumáról. Láthatatlan ereken szivárog tovább, és kifejti romboló hatását.

Ezért is jó, hogy megszületett ez a film. Sosem késő. Még most, a háború után majd 70 évvel is van értelme erről beszélni. Hálás vagyok a film készítőinek!

A másik film szintén dokumentumfilm, Szerelempatak a címe. Egy erdélyi faluban idős emberek vallanak a testi szerelemről. Hogyan élték meg akkor, amikor megismerték, aztán később, a házasságuk évei alatt, és hogyan vannak most a vágyaikkal? Szeretni való, bűbájos öregek, huncutok, játékoskedvűek, incselkedők. Mert volt valaki, aki merte őket ezekről a kérdésekről faggatni, és ők őszintén, bátran válaszoltak. Szintén hálás vagyok a film készítőinek. http://www.youtube.com/watch?v=udm63sb_h3s

Hagyj üzenetet