kultography

kultography

A válás a férfiaknak nehezebb

Szaktudományos munkák után most miért pont regényt írtál?

Nagyon vágytam arra, hogy regényt is írjak, mert az eddig megjelent könyveim mind ismeretterjesztő írások voltak, és azt gondoltam, hogy egy író akkor lesz író, ha regényt ír. Másrészt a saját válásom kapcsán írtam otthon több száz oldalas naplót, hogy kibírjam a válási gyászt. Amikor pedig ott volt ez a sok-sok oldalnyi írás, arra gondoltam, ez alkalmas arra, hogy regényt írjak belőle.

Ezek szerint ez a saját történeted?

Ami a válást és az azt követő érzéseket illeti, mondhatjuk, hogy Júlia története teljes mértékig a saját történetem. A karakterek külseje, a foglalkozásuk, az már szándékosan másmilyen. Van a regényben több dolog is, ami fikció. A főhős Júlia eljár egy válást feldolgozó csoportba, én nem jártam, de én magam vezetek ilyen csoportot. A csoport tagjainak története is fikció, és az abból kiinduló történetek is.

A válás feldolgozása egyénenként változó, vagy ugyanúgy megy végbe minden emberben?

Lehet tipizálni, de nagyon érdekes, hogy a visszajelzések alapján, mindenki, akit érintett a válás, azt mondta, hogy róla szól a könyv. Ez nem azért van, mert ugyanaz a történet, hiszen a sztori mindenkinél más. De ha az ember képes zsigeri őszinteséggel írni, mindegy, hogy miről ír, az olvasó mindig azt érzi majd, hogy ez róla szól. Ezt akkor értettem meg, amikor az első könyvem kapcsán, amelyet a rákbetegségemről írtam, a tizenöttől a kilencven évesig mindenki azt mondta, hogy ez a könyv róla szól. Nem értettem, hogy hogyan mondhatja egy 15 éves kislány, aki soha nem volt rákos, hogy ez a könyv róla szól. Akkor magyarázta el valaki, hogy ez azért van, mert lélek szinten mindannyian egyek vagyunk, és ha ezt a mély magot megmutatja az ember magából, mindenki ráismer benne önmagára. Ettől lehet gyógyító az én könyvem is.

Ha gyászról van szó, vannak különbségek gyerekek és felnőttek, férfiak és nők között?

Persze vannak, de a gyász annyira egyéni, a személyek közötti, de az egy személyen belüli gyásznál is. Sokszor nem is csak azon múlik a különbség, hogy az elveszített személy mennyire állt közel a gyászoló szívéhez, hanem sok más tényezőtől is, például, hogy aktuálisan milyen a pszichés állapota, vagy mennyire segíti őt a környezete. A gyermekek számára legfontosabb tényező a biztonságuk, különösen, ha a gondozójukat veszítik el. Itt is különbség van csecsemők, és nagyobb gyerekek közt. Férfi és női gyász esetében nem annyira az átélésben, mint az érzelmek kifejezésében van a különbség. Nagyon egyéni, de a tudomány igyekszik különböző kategóriákat felállítani.

Milyen különbség van a haláleseti gyász és a válási gyász között?

Aki nem élte át a válási gyászt, az már ezen a kifejezésen is megütközik, hogy hogy lehet gyásznak nevezni a válást. Aki viszont átélte ezt az igazán mély fájdalmat, az ráismer, hogy ő tényleg ezt érezte. Időtartamban egy válást feldolgozni 1-3 év, de intenzitásában lehet nehezebb, mint egy haláleseti gyász, mert egy olyan embert gyászolunk el, aki él, és folyamatos interakciók várhatók, főleg ha még gyerek is van. Ami a legfontosabb, hogy szeretetvesztést él át mindkét fél, és ez halálesetnél nem jelentkezik. Önmagunk szerethetősége vész el az által, hogy egy számunkra nagyon fontos személynek nem vagyunk többé fontosak. Folyamatosan tanúi vagyunk a másik életének, férjhez megy, megnősül, boldog nélkülünk, ez felfoghatatlan annak, akinek még fáj.

Akkor ezek szerint annak könnyebb, aki előbb tud új kapcsolatot teremteni és továbblépni, vagy azért ez nem feltétlenül van így?

Az egyáltalán nem jó, ha egy új kapcsolat túl hamar jön és abba kapaszkodik valaki. Általában az nem is lesz tartós. Úgy tűnik, hogy segít, megment a fájdalomtól, de nem feltétlenül kívánatos az, ha valami megment a fájdalomtól. Nem az jár jól, akinek sikerült elfojtani, szőnyeg alá söpörni az elmúlt éveket és a kötődést. Az a jó, aki mélységében megéli a veszteség súlyát, és levonja a következtetéseket. Hiszen a krízis akkor hasznos, ha benne van a növekedés lehetősége. Aki meg se éli a krízist, az nem fog sem növekedni, sem tanulni. A szenvedés rákényszerít az átgondolásra, arra, hogy ne csak vádaskodjon, hanem megnézze a saját szerepét is. Akkor van esély arra, hogy a következő kapcsolata sikeres lesz.

Melyik nem számára nehezebb ez az őszinte önvizsgálat?

A különbség – csakúgy, mint egyéb gyász esetében – nem az érzelmek átélésében, hanem a megnyilvánulásban van. A férfiaknak ugyanannyira fáj ez, ugyanúgy képesek az önvizsgálatra is, de őket úgy szocializálták, hogy a tekintélyüket rombolja, ha túlságosan kimutatják az érzéseiket. Ők inkább eltakarják, nem mutatják a külvilág felé. Ez pedig megnehezíti a dolgukat. Mert sokkal könnyebb feldolgozni a gyászt, ha kibeszéljük. Ha van egy barát, aki meghallgat, van egy sorstársi közösség, akinek elmondhatjuk. Mi nők ebből a szempontból sokkal-sokkal könnyebb helyzetben vagyunk.

Ha már szóba jött a környezet, nekik milyen tanácsot tudsz adni, hogyan tudnak ők jól segíteni?

Direkt figyeltem saját magamat is ebből a szempontból. Azt láttam, hogy az a szociális háló, ami körülöttem van, az egyetlen, ami segít. Ha van egy olyan barát, aki türelmes, aki elfogadja a hülyeségünket, aki akkor is szeret, ha századszorra mondjuk el ugyanazt. Mert ilyenkor az önbecsülésünk is aláaknázódik. Egy barátnak ezt az elveszített önbizalmat kell visszaadnia, és mindig rendelkezésre kell állnia. A válás nem egy egyszeri aktus, hanem állandó újabb pofonok érhetik a leválni, elszakadni igyekvő párokat. Nem csak durva dolgokra gondolok, elég egy aprócska hír a másikról, ami leteríthet.  Éppen tápászkodnánk fel, és jön a következő. Jó ilyenkor, ha van valaki, akit felhívhatunk, és aki tud mondani pár vigasztaló szót. De ha csak meghallgat, az is nagyon jó. A lényeg az érzelmek kifejezése. Fontos, hogy elfogadjanak bennünket, és a jó barátok tudják, hogy amilyenek ebben a krízisben vagyunk, az nem az mi valódi énünk. Mi nem vagyunk ilyen hülyék, fröcsögők és igazságtalanok. Nem az a lényeg, hogy valaki ráébresszen, nincs igazam. Én pont azt becsültem a barátnőmben, hogy őt nem az érdekelte, mi az igazság, még ha tudta is, hogy nem mindenben van igazam. Nem adott újabb pofont. De volt olyan barát is, aki pont a legmélyebbre lökött vissza, amikor azt mondta, hogy ő csak annak tud segíteni, aki nyújtja a kezét. De hát könyörgöm, egy fuldokló nem tudja a kezét nyújtani.

A gyerekek felé, hogy lehet jól kommunikálni egy válást?

A gyerekek mindig többet érzékelnek, mint azt mi gondolnánk, tehát az elhallgatás semmiképp sem jó. Ilyen tekintetben felnőttként, tisztelettel kell kezelni őket. Biztosítani kell őket arról, hogy nem az ő hibájuk ez az egész. Van, aki szerint azt kell mondani, hogy a szülők már nem szeretik egymást. Pedig ez nem jó kifejezés. Mert szeretik, csak nem úgy. Ha azt mondom, hogy nem szeretik egymást, az olyan egy gyereknek, mintha a szülei utálnák egymást. Pedig ez nem így van. Ami még nagyon fontos, főleg a kicsiknél, hogy lássák, nem változik meg a saját életük. A rend nem borul föl, ugyanúgy jönnek érte az oviba, van este mese. Az is nagyon fontos, hogy ne fosszuk meg a gyereket attól, hogy tisztelhesse és szerethesse a másik felet. Az első házasságomban abszolút sikerült, sőt, túlságosan is, a gyerekeim felnőtt korukra ismerték meg az apjuk szerepét a válásban, mert folyton csak jót mondtam róla. A második válásnál egy ideig jól ment, aztán sajnos már nem voltam rá képes, tüzet okádtam – igaz, csak nagyon rövid ideig.

Beszéltél a kisgyerekekről, de mi a helyzet a nagyobbakkal, mondjuk egy 16-17 évessel?

Igyekezni kell, hogy a barátot terheljük, ne a gyereket. Lehet, hogy például elhagyott a férjem, van egy 16 éves lányom, és a barátnőmként tekintek rá, mindent elpanaszolok neki. De ez őt nagyon megterheli, mindegy, hogy hány éves a gyerek, ilyen tekintetben mindig szülő-gyermek viszonyban kell rá gondolni.

A válás után hogyan változik meg az apák szerepe, és hogyan dolgozzák ők ezt fel?

A nők jobb helyzetben vannak ilyen tekintetben is, mert a gyerekek többnyire velük maradnak. A nőnek feladata van a gyerekkel, ami ugyan nagyon megterhelő, főleg a gyász időszakában, ugyanakkor segít is. Míg a férfi, aki egyedül marad, hirtelen egymaga találja magát a nagycsalád helyett. A nők egy része ráadásul azzal próbálja zsarolni a férjét, hogy a gyerekeket használja fel. Ez egy férfi számára borzalmas küzdelem, sokszor vert helyzetből, mert a törvények az anyának kedveznek.

Ezekbe a válási gyászt feldolgozó csoportokba mennyire járnak férfiak?

Többnyire fel sem merül, hogy egy férfi ilyenbe menjen, mert rosszat tesz az önbizalmának, hogy neki erre szüksége van. Pedig ez a csoportnak is nagyon nagy ajándék, ha a nők is látják a másik felet, hogy ő is szenved, ő is padlón van, ugyanazokat érzelmeket éli meg, csak nem kiabálja világgá.

Miért a gyászt választottad szakterületedül?

Az élet hozta. Negyven éves koromban megbetegedte rákban, és ez terelt a hospice felé. Először haldoklókkal foglalkoztam, ott ugye voltak gyászolók is, akkor azzal a témával kezdtem foglalkozni, tanulni.

Ilyen területen dolgozva szükség van feltöltődésre is. Te miből merítesz erőt?

Van egy jó alaptermészetem is, jól vagyok a lelkemben. Gondoskodom az örömeimről, olvasok, zenét hallgatok, nordic walking-olok. Továbbá maguk a gyászolók nem lehúznak, hanem felemelnek. Ezek nagyon mély emberi találkozások, és csak az gondolja, hogy ez lehúz, akinek nincs tapasztalata. Vezettem csoportos foglalkozásokat is, és ez sem arról szólt, hogy ott mindenki sírt, hanem egy emelkedett együttlét volt. Önmagában tehát a munka is feltölt. De előfordul, hogy nehéz. Például több interjúkötetem is jelent meg, és kettőt gyermekvesztés témában írtam. Amikor ezeken a könyveken dolgoztam, sokszor sírtam. De ezzel nincs baj, sőt, örülök, hogy képes vagyok ilyen érzésekre.

Van a gyásznak egy elég speciális válfaja, amiről talán kevesen beszélnek, az abortusz. Itt hogy működik a veszteség feldolgozása?

Valóban, egy külön kérdés a művi abortusz. Főleg mert a tudomány fejlődésével sokszor magzati korban kiderülnek betegségek, és lehet, hogy azt a babát várták és akarták, de végül a „művi befejezés” mellett döntenek. Vagy, amikor életképtelen a gyermek, de már túl nagy, ilyenkor már meg kell szülni. Borzalmas dolog egy gyereket a halálba szülni, ennek a feldolgozása pedig egy nagyon komoly folyamat.

Mi a helyzet a nem kívánt terhesség gyászával?

Ezeknek jó részénél nem derül ki az anya számára, hogy lelki következmények vannak számára. Olyasmiben nyilvánul meg, amit az orvos máshova sorol, ilyenek a legkülönfélébb pszichoszomatikus betegségek például. Máskor egyértelmű az anya számára, mert szenved a bűntudattól, a gyermeke elvesztése miatti fájdalomtól, és tudja, hogy az álmatlansága, evészavarai, a szexualitás elutasítása, vagy éppen ellenkezőleg, a promiszkuitás, vagy bármi egyéb, az abortuszának a következménye. Egy gyermek elvetetése akár váláshoz is vezethet, anélkül, hogy a pár tudná az okokat. Olyan személyekről is hallottam, akik idős korukra ébrednek rá a tettük súlyára. Eltelhet tíz év, és valami aktiválja a fájdalmat. És ne feledkezzünk meg arról, hogy a férfiak is lehetnek az abortusz áldozatai, hiszen sok nő úgy gondolja, a teste felett kizárólagosan ő rendelkezik, és kizárja a férfit a döntésből. De a közös döntés következményét  is megszenvedheti a férfi is.

Abortusz esetében hogyan tud segíteni a környezet?

Az utat elítélhetem, de az embert nem. Gondolkodhatok úgy, hogy ez bűn és gyilkosság, de lehet egy gyilkost is szeretni, de legalábbis érző emberi lények tekinteni. Van is erre tanmesém a Ments meg, Uram! című filmből. A halálára váró, durva, cinikus fegyencet elkezd látogatni egy apáca. És ez a kitartás és hozzáállás, hogy a bűnt elítélem, de a bűnöst nem, megváltoztatja ezt a férfit. És mire eljön a kivégzése, képes rádöbbenni, mit is követett el valójában, és képes bocsánatot kérni a hozzátartozóktól.

Megnehezíti a segítség nyújtását, hogy sokszor nem derül ki, hogy valaki segítségre szorul. Ha egy személy elveszíti a hozzátartozóját, számíthat a környezet támogatására. Egy abortusznál viszont akkora a szégyen, hogy inkább túl akar lenni az egészen, nem akar beszélni, nem akarja, hogy kiderüljön. Ez pedig nagyon megnehezíti a gyászt.

Egy vetélés után milyen lehetőségei vannak egy anyának terápia tekintetében?  Mennyire van erre kiépített rendszer nálunk?

Sajnos nincs. A terapeuta ugye nem tud az anyákról, a kórházban esetleg felhívhatják az érintettek figyelmét a lehetőségekre, de ez nem annyira jellemző. De vannak elmozdulások, van már például babájukat elveszített szülők számára gyászfeldolgozó csoport. Ezekről kevesen tudnak, de az internetnek köszönhetően ez a helyzet is javul.

A jövőben milyen könyveket várhatunk tőled?

Van egy új, aminek most adtam le a kéziratát, Férfifájdalom a munkacíme. Az alaptörténet az, hogy egy férfit elhagy a felesége, de aztán a könyvben szóba kerül sok más, a férfiakat sújtó teher és fájdalom is. Ugyanakkor, szeretném, ha olvasmányos lenne, ezért sok mulatságos fordulatot is tettem bele. A szaktudományos írásról sem mondok le, de most jobban vonz a regényírás. Idén ősszel jelenik meg viszont a Veszteségek ajándéka című interjúkötetem. Ez az életünk során elszenvedett veszteségek szép oldaláról szól, arról, hogy a krízisből milyen növekedéssel jönnek ki emberek, és hogy tudnak örülni ennek a változásnak.

Kovács Anna Dóra

http://www.kultography.hu/2012/07/26/a-valas-mindig-a-ferfiaknak-nehezebb-interju-singer-magdolnaval/

Hagyj üzenetet