kutyafuttában

kutyafuttában

Húsvét

Annyira régen írtam, hogy csak győzzek beszámolni, mi minden történt az elmúlt hetekben velem. Előveszem a naptáram, az biztosan segít. Nézzük csak, volt például egy Húsvét. Játszótér az unokával és a család többi tagjával. Itt egy fotó, pont az unoka nincs rajta, csak ahogy idétlenkedem a két lányommal, no mindegy, ilyen nagymama vagyok, nincs is ezen mit szépíteni.

Aztán volt egy filmforgatás az otthonomban, a Duna tévében lesz valami film az ötvenen túliakról, hogyan maradjunk fittek, egészségesek, szellemileg nyitottak, stb. Próbáltam bölcseket mondani, miközben néha magam is aggódom az elhülyüléstől. Panaszkodom a lányomnak, hogy romlik a memóriám, de ő mindeddig nem látja nyomát. Én igen, bár nem tudom, régebben nem volt dolgom ennyi emberrel, nem csináltam ennyi képzést és kellett megjegyeznem rengeteg arcot és nevet. A jó ég tudja. Hát, meglátom, milyen nyanyus lesz belőlem.

Aztán a képzések sora következett, ezek közül a Mozgásjavító Intézetet emelem ki, mert az különösen nagy élmény volt. Ketten vezettük a mammut méretű csoportot (19 személy vett részt!). Egyszer már voltunk az intézményben, akkor két turnusban képeztük ki a pedagógusokat arra, hogyan kezeljék az iskolai gyászt. Itt sajnos gyakrabban előfordul a haláleset, mint máshol, izomsorvadás miatt. Ami csodálatosan szép ebben az iskolában, hogy a tanárok, gondozók igazi, elhivatott emberek, akik szeretik a hívatásukat, szeretik a gyerekeket. Élmény volt velük a két nap!

Elkezdtük a Vakok Intézetében az “Erőforrás” csoport vezetését egy másik trénertársammal. Két szerda délután voltunk eddig. Ez is egy különleges tanulás, hiszen soha nem az van, hogy mi “tanítjuk” a “rászorulókat”, mi “segítünk”, hanem kölcsönösen adunk egymásnak. Már ezen a két alkalommal is sokat megtudtam az életükről. Sok mindenről halvány elképzelésem sem volt. Ugyan megtörténik az elfogadás a sorsukkal, azonban a mindennapi megpróbáltatások mégis jelen valóvá teszik a veszteségüket.  Például, amikor leejtenek valamit a szobájukban, és nem találják, arra kényszerülnek, hogy segítséget kérjenek, ezáltal átélik a kiszolgáltatottságukat.  Emellett azt is át kell élniük, hogy az emberek az utcán, a boltban, a bankban nem segítőkészek, sőt, sajnos nem egyszer megtörténik, hogy kifejezetten ártanak nekik. Béléjük rúgnak, elveszik a táskájukat, vagy kiemelik a pénztárcájukat, a boltos többet számol.

Voltam a 168 óra online rádióban egy szociológusnővel, a válásról beszélgettünk.  Tudtam, hogy a házasságok fele válással végződik, de most pontos adatot is hallhattam: évente 24.000 pár válik el, ez 48.000 embert jelent. Nem semmi!

Színházi élmény: Janikovszky Éva: A lemez két oldala.

Dedikálás a Könyfesztiválon. Irdatlan sokan voltak, lépni nem lehetett. Ja, nem nálam álltak sorba, félreértés ne essék. Alig vártam, hogy szabaduljak, akkora volt a tumultus, jól esett utána kávézgatni és beszélgetni egy baráttal a Millenáris parkjában.

Könyvélményem: Jennifer Clement: Elveszett lányok országa.

Gyaloglások és baráti találkozók.

Kutyafuttában ennyi.

Itt Csányi Vilmos, Vekerdy Tamás dedikál, én meg már túl vagyok rajta és ott álldogálok, várom, hogy mehessek kávézni végre.

 

 

 

 

 

 

 

Hintázás a lányaimmal.

 

 

Hagyj üzenetet