kutyajó

kutyajó

Feher Isten

Na most még írok egy utolsó blogot, mielőtt elutaznék, hogy ezt is rendben hagyjam itt, akárcsak a többi feladatomat, meg a lakást, meg a virágokat, meg a macskát.

Megnéztem/tünk a Fehér Isten című nagggyon különleges filmet. Nem véletlenül nyert Cannes-ban, szenzációs. (A rendhagyó filmeket bemutató Un Certain kategória fődíját nyerte el.) Eleinte kell hozzá türelem, míg kibontakozik a történet – leszoktattak a filmek már az ilyen fajta türelemről – de aztán lélegzetelállító jelenetek átélői lehetünk, és csodálatosan megkomponált, fotózott képeken ámulhatunk. És hát a kutyák! Hogy lehetett ezt megcsinálni, összehozni? És persze a mondanivaló, ami mindenkinek más, hiszen semmiféle didaktikus eszközzel nem akar a film operálni. Ami zavart: némely szereplő igencsak amatőr módon játszott, ami elsősorban a beszédben, hanghordozásban nyilvánult meg.

Tegnap ugyanazon a napon vizsgázott a legidősebb és a legkisebb gyerekem. Nagylányom lediplomázott, filozófus lett.  A kisebbik fiam pedig leérettségizett. Én pedig nyugdíjba vonulok, mint anyuka. Ezzel riogatom a legkisebbemet. Minden esetre, ha főzök is, meg egyéb módon gondoskodok, szülői értekezletre már soha többé nem kell járnom. (Bár itt a Waldorfban az sem volt rossz.) Ma még bankett lesz, ahol együtt örvendezünk a gyerekeink érettségének, meg szomorkodunk, hogy lassan kirepülnek. Jut eszembe, korábban azt szoktam mondogatni: Ha felnőnek a gyerekeim, kirepülök.  Mármint én, mert a mai gyerekek nem igyekeznek kirepülni.

Egyelőre azonban csak Párizsba repülök szombaton, egy kedves ismerősöm gavallér meghívására.

Csak 5 napot leszek ott, de azalatt azért sok helyre ellátogathatok, főleg, hogy harmadszor járok ott, némiképpen már eligazodom.

Nyugodtan megyek, mert a július végén leadandó kéziratom javításában eléggé előrehaladtam.  Bár ha hazajöttem, még szuttyogok rajta egy egész hónapig, de legalább a szerkezetileg nehezen megoldható részeket sikerült megcsinálnom.

Párizs után jövök majd, és mesélek!

Hagyj üzenetet