már megint mibe kezdtem bele

Zumbázni kezdtem. Jó, tudom, elkezdtem a balettot is, lelkendezve beszámoltam, aztán soha többet nem írtam róla. A balett eleve halálra volt ítélve, mert messziről kellett járnom, már az első alkalommal odafelé tartva arra gondoltam, valami földöntúli élményt kell nyújtania ahhoz, hogy hajlandó legyek oda elzarándokolni. Hát nem nyújtott földöntúli élményt, éppen ellenkezőleg, nagyon nehéz volt követnem az instrukciókat. Így aztán soha többet nem mentem. (Biztos megírtam korábban, de most is írom, soha nem választottam volna magamtól felnőtt balettot, ha egy kedves ismerősöm nem mesél róla olyan elragadtatással.)

Közben elköltöztem, most beljebb vagyok a városban, de azért zöldben, hegyen, úgyhogy gyalogolni ugyanúgy tudok. A minap például csak gyanútlanul elindultam sétálni a Kútvölgyi útról, és ahogy mentem, mentem, mentem, egyszer csak a Svábhegy tetején találtam magam a Normafánál. Ezt csak zárójelben jegyeztem meg, mert most a zumbáról akarok írni. A gyalogláson kívül a tánc az a mozgásforma, amit szeretek és hajlandó vagyok csinálni, időnként elő is fordulok 5 ritmus táncon és transztáncon. A tánc olyan tevékenység, amikor folyamatosan fülig ér a szám. De itt is az a gond, hogy nehézkes vagyok abban, hogy rendszeresen eljárjak valahova.

Egyik este egy szalonban voltam, baráti közösségben, ahol először mindig egy meghívott előadó beszél valami aktuálisan mindenkit érintő kérdésről, amit aztán megvitatunk. Mielőtt elkezdődött volna, beszélgettünk az asztalunk társaságával, így megtudtam, hogy a lakóhelyemtől pár percnyire a Virányosi Közösségi Házban rengeteg féle táncos mozgáslehetőség van.

Itthon nézegettem a neten, mit válasszak? A zumbára esett a választásom, és gondoltam, kipróbálom. Kétszer voltam eddig, és kijelenthetem: megtaláltam! A tétova téblábolásom ellenére fülig ért a szám, tehát az első kritériumnak azonnal eleget tett. És itt van a közelemben! Ráadásul úgy látom, ezek a lépések megtanulhatóak, de valahogy addig sem érzem magam kényelmetlenül, mert hát azért valamennyire képes vagyok követni a többieket. Egy óra intenzív munka, amit jól bírtam szerencsére.

Lapozgatom a naptáramat, mi minden történt velem még azóta, hogy nem írtam blogot. Reménytelen vállalkozás, hogy mindenről beszámoljak, annyira sűrűn teleírt minden egyes lap. Így jár az, aki hanyagolja a blogját, úgy kell neki. Voltam párszor vidéken előadást tartani, voltam különböző tévé csatornákban, rádióban, tartottam képzéseket, válást feldolgozó csoportokat. Hívtam meg barátokat az otthonomba és mentem én is látogatóba. Voltam moziban, hangversenyen és színházban. Na, itt álljunk meg! Az exuram ajánlotta Nádas Péternek a Találkozás című darabját a Pesti Színházban. Szuperlatívuszokat olvastunk róla. Évtizedek óta sikerrel megy, még Ruttkay Éva is játszotta annak idején. Lelkesen mentünk. Bizakodva vártunk még akkor is, amikor nézők közül sokan feladták, és elhagyták a termet. Mi nem, végigültük. Vastaps volt, amit a színészi játék meg is érdemelt. Bizonyára a mű is, Nádas Pétertől még nem olvastam olyat, ami ne érintett volna meg. De ez az előadás… Amikor kijöttünk a színházból, aggódva néztünk egymásra: Vajon csak én vagyok hülye, kultúrbarbár, vagy esetleg mindketten? Vagy egyikünk sem, hanem a darabbal van baj? Nos, egyformán gondolkodtunk az előadásról. Aztán egy kedves ismerősöm, Gábor ebédmeghívása során szóba került a darab, és ő zseniálisnak nevezte. Úgyhogy akkor nem keltem egyértelműen rossz hírét. Végül is teltház volt. Legalábbis az elején.

Már csak egy érdekességről számolok be. Egy festőművész felkért, hogy mondjak egy rövid beszédet a kiállítás megnyitóján. Eléggé meghökkentő felkérés, de csak addig tartott a hökkenetem, amíg meg nem tudtam, valójában a kislányától való elszakításának a fájdalmát dolgozta fel a képei segítségével. Négyen beszéltünk, egy szociológus, aki a gender téma felől közelítette meg a témát, egy gyermekpszichológus, aki a gyerek vesztesége felől, egy lelkész, aki teológia oldaláról, és én, aki a szülői gyász, veszteség oldaláról. Hát ez így nagyon érdekes volt, legalábbis nekünk, az előadóknak, hogy hogyan lehet ugyanazt a témát más-más szemszögből körbejárni. Még tart a kiállítás. http://www.mke.hu/node/36065