már sikkesebben ügyetlenkedem

Megváltozott az életem. Határozottan.  Azzal, hogy Solymárról Budára költöztem, buzgó színház- koncert- és és mozilátogató lettem. Meg táncoslábú, mert a zumba is attól lett, hogy itt van a szomszédomban. Kezdem ezzel a beszámolót, hogyan araszolgatok előre. Az előző bejegyzésemben már ünnepeltem magam, hogy a negyedik alkalommal már nem voltam annyira béna. Nagyszerű. Aztán viszont csak  lassan fejlődtem, ha ugyan fejlődésnek lehet nevezni, nem toporgásnak. A 14. alkalommal azonban egész megtáltosodtam (magamhoz képest persze), és ezt nem csak én láttam, hanem az edző is megdicsért és egyik csoporttársam is az öltözőben. Ezzel aztán rögvest eldicsekedtem két barátnőmnek is, amire nagyjából mindketten azt válaszolták, hogy halál röhejes vagyok ezzel a dicsekvésemmel, amikor én aztán nem szenvedek hiányt sikerekben, de nem arról írok nekik, hanem arról, hogy az öltözőben megdicsért egy társam, amiért kevésbé bénáztam a zumbában. Na ja. Hát ha egyszer ez a nagy kihívás nekem. Kiszámoltam, hogy ha ilyen ügyeske vagyok a 14. alkalommal, akkor ha ezt megduplázom, akkor a 28. alkalommal már fergeteges leszek. Tévedtem. A 15. alkalommal tanultunk egy csomó újat. Most a huszadiknál tartunk, és egyet mindenképpen állíthatok, ha újat is tanulunk, és nem is mennek a lépések, sokkal sikkesebben nem mennek.

Gondolom ezt itt hülyére untátok. Na mindegy. Nézzük inkább miket láttam: Láttam egy  Ibsen darabot: Ha mi holtak feltámadunk. Ámultam és hitetlenkedtem a Shaolin harcosokon a MOM Kulturális Központban. Élveztem a Tambala Ütős Együttes nagyszabású bemutatóját.  Megnéztem a Botafogó Tánc Együttesnek a Sakk című darabját. A zsúfolásig tömött Kongresszusi Központban eltöltöttem pár órát Zoránnal és több száz (ezer) lelkes nézővel. A Trafóban egy lélegzetelállító modern balett drámát láttam francia táncosok előadásában, Átkozottul címmel.  És most is van itt az íróasztalomon pár színházjegyem, élvezem, hogy vásárolok a neten, és csak kinyomtatom. Filmek közül is megemlítem a legkiemelkedőbbet, nézzétek meg, “A szoba” a címe.

Születésnapi ünneplések, családi és baráti találkozók – ezek vannak még a naptáramban azóta, hogy nem írtam ide.  Már a munkaféle bejegyzéseken kívül, amik igencsak tarkítják a naptáramat.  Hogy mi újság a munka frontján? Hát a szokásos, előadások, tréningek, egyéni segítő beszélgetések, cikkírás. A Ridikülben nagyon-nagyon helyes beszélgetőtársakkal: Drahota Andreával, Erős Zsolt özvegyével, Sterczer Hildával és az énekes Charlie-val, beszélgethettem.

Írás? Nem, most nem írok, és határozottan élvezem ezt a szünetet. És milyen az élet, most, hogy idén egy könyvem sem jelenne meg, megjelenik 4 is. Ez meg hogy lehet? Elfogyott könyveim új köntösben jelennek meg, három most tavasszal a Jaffa Kiadónál: Partitúra (ezt már régóta kergetik sokan), Vigasztalódás a gyászban és Veszteségek ajándéka. Ősszel pedig a HVG Kiadó adja ki a nagyon keresett Asszonyok álmában síró babák című könyvemet. Ez igazán jó hír. Remélem, nem csak nekem, hanem az olvasóknak is.