nem is vagyok annyira lusta

nem is vagyok annyira lusta

Komoly

Tegnap a Nyitott Akadémián voltam, a válás lelki folyamatáról tartottam előadást, és azt vártam, hogy csupa érintett fog eljönni, csupa-csupa szomorú ember, aki válási krízisben van, és attól remél segítséget, hogy megért valamit a lelkében dúló zűrzavarból, hát nem, sok fiatal volt, akiket egész egyszerűen csak a tudásvágy, az érdeklődés hajtott oda péntek este, hát ki gondolná, hogy bárki is ezt választja egy jó kis baráti sörözés helyett?

Olyan nagyon megbecsülöm ezt! Én például lusta vagyok elmenni előadásokra, inkább hegyekbe halmozom a könyveket, most is, az ágyam körül hatalmas tornyok emelkednek, néha ledőlnek, mert belerúgok, vagy csak úgy maguktól, mert már nem bírják a bizonytalanságot, sem testileg, sem lelkileg. Önfejlesztő tréningek dolgában kevésbé vagyok rest, bár mostanra lecsillapodtam, de még most is nagy a kísértés, mert annyi izgalmas lehetőség van. Régebben meg aztán mondhatni, habzsoltam ezeket. Ha most mesélném élőszóban, lenne aki közbekiabálna: Na, nem látszik meg rajtad, időpocsékolás volt! De én ezt meg sem hallanám, mert igenis meglátszik, na jó, nem olyan arányban, amennyi munkaórát belefeccoltam, de azért mégis, legalábbis ezzel áltatom magam.

Itt kellene egy kis margót hagyni a kép mellett, meg is tanítottak rá, hogy kell, most mégsem tudom, de majd utána járok, ígérem. Viszont ezt a képet ide bírtam tenni, az ember kis dolgoknak is örüljön, ne törjön mindjárt az egekig, nem? Igaz, nem illik ide a kép, de gyakorlásnak megteszi, az előadáson nem készült fotó. Korábbi honlapomon meg tudtam csinálni a képet is, margót is, de ez most új honlap.

Most pedig fogom a botjaimat, és megyek gyalogolni, szépek itt a hegyek előttem, nem hagyom őket csak úgy parlagon heverni. No lám, ebben sem vagyok lusta, visszanyertem itt hipp-hopp egymagamban az önbecsülésem, előadás nem, tréning már nem annyira, de nordic walking IGEN!

Hagyj üzenetet