pókapóka

pókapóka

Csodapók

A mi csodapókunk már régi családtagként élt a vécében. Nem emlékszem, hogy mióta, fél éve, éve? Az ajtófélfa és a fal hasadékában tanyázott, a földtől kb. 20 cm-nyire. Onnan soha nem kóborolt el, szigorúan tartotta az általa megszabott koordinátákat. Mi nem ölünk állatot, még szúnyogot sem, még ha a karunkon lakmározik, akkor sem. Én legalábbis, a gyerekekért nem teszem tűzbe a kezem. Főleg nem, ha egy szúnyog ül rajta.

Őt nem bántottam tehát, ám takarításkor a pókhálóját sajnos sokszor tönkretettem, annál is inkább, mert a háló leért a kövezetre, és ha azt feltöröltem, akkor ugye megtörtént a rombolás. Őkelme ilyenkor elmenekült a hasadékba, majd mikor elült a vihar, nekilátott az ujjá építésnek.

Ez így ment időtlen idők óta, kedves családtaggá vált pókapóka.  Sokat tűnődtem, vajon nem magányos egy ilyen kis lélek? Milyen élet ez? A táplálékszerzés a legfőbb feladata. A létfenntartás élete célja, értelme. Bár ki tudja?

Egy napon arra gondoltam, ha idegen jön hozzánk, és használja a vécét, ott üldögélve ő is találkozik kis családtagunkkal, mert még én is látom szemüveg nélkül, mindig ugyanott, az ajtófélfa mellett, a földtől 20 cm-nyire. És mi van, ha valaki megöli? Rutinból követnek el ilyesmit emberek. Ösztönösen, gondolkodás nélkül. Vagy mi van, ha azt gondolja, soha nem takarítok, különben nem lenne ott őkegyelmessége. Rossz fényt vet rám még a végén.

Úgyhogy gondoltam, el fogom költöztetni. De hova? Ha a kertbe kidobom, ahogyan szoktam nyáron a betévedt szöcskéket, és más rovarokat, most télen esetleg megfagyna.  Végül a kamrát jelöltem ki új otthonának. De még sokáig nem történt meg a kilakoltatás. Vajon mit fog hozzá szólni? Meg lesz lepve, az biztos.

Tegnap megtörtént, elköltöztettem. Remélem kiheveri a traumát, elgyászolja régi otthonát, és új életet kezd. Az ember sokszor elperecel az élete során, de újra és újra képes felállni. Például én is, aki elvesztettem a devizahiteles lakásomat.  Nekem senki nem ad helyette egy másik otthont, mégsem pusztulok bele. A pókok lelki életéről semmit sem tudok, de reménykedem, hogy ő is hasonlóan rugalmasan alkalmazkodik a megváltozott életkörülményeihez és végül megtalálja a lelki békéjét. (Aztán, hogy mi lesz szegénnyel, ha én költözöm ki a lakásból, arra egyelőre inkább nem gondolok!)

Hagyj üzenetet