stadion épül a margit szigeten

stadion épül a margit szigeten

Stadium Budapest

Bementem ma a kiadóba, mivel ebben a hónapban a közelgő Halottak Napja miatt több helyre is megyek előadást tartani, és fel akartam tankolni könyvekkel. Villamost választottam, cipekedés ide, vagy oda, így aztán persze jutott megint a kalandból, mint általában, ha emberek közé megyek, és nem a kocsiból bámészkodom kifelé.

Most például tanúja lehettem két idősebb úrhölgy beszélgetésének. Éppen a Margit hídon haladtunk át, amikor az 1. számú hölgy  megkérdezte a 2. számú hölgyet, hogy a Margit sziget végül most melyik kerülethez tartozik? A Tarlóshoz, felelte a kettes. No, és épül már a stadion? – így az egyes.  Nem tudom, hol tartanak. –  felelte ketteske. Kénytelen voltam ellátni őket információkkal, mert én ennél többet tudok erről. – A grandiózus tervek már készen vannak, de mivel nem férne rá a stadion a szigetre, rövidesen elkezdik feltölteni a Dunát, hogy megnagyobbítsák a szigetet. – tájékoztattam őket készségesen.

Nevettek, nem tudom, miért, mi van ezen nevetni való. Az emberek furcsák néha. Talán örömükben, hogy mégis lesz stadion, megoldják, és nem fog lelógni a szigetről.

Kaland még az is, hogy a Széll Kálmán téren vettem egy idős nénitől egy csomó kaprot, és amikor hazajöttem, isteni kaporszószt készítettem. És mivel a gyerekek nem szeretik, hát elmondhattam a kis mondókát, hogy ez megvette, ez megfőzte, ez meg itt mind megette, erre szalad a kis nyulacska! Nagggyon finom volt! És a néni is örült.

Most ha már itt vagyok, elmondom, hol leszek, hátha valaki látni szeretne.

1. a Ridikül műsorban leszek Jakupcsek Gabriellával, meg még két személlyel, sajnos nem tudom, mikor, a felvétel 15-én lesz, csak azt tudom

2. Szekszárdon a kórházban tartok előadást az önkénteseknek 22-én

3. Ki vigasztalja meg a gyászolókat? címmel konferenciát tartunk (Napfogyatkozás Egyesület) 25-én

4. 26-án Zuglóban tartok előadást a Cserf-s-ben

5. 29-én Budakalászon a könyvtárban, előadás gyász témában, meg író-olvasó találkozó

6. a születésnapomon, 30-án a 168 óra online rádió vendége leszek Dobronay László filmrendezővel, aki mit ad isten, szintén október 30-án született, így két szülinapossal beszélget majd Pásztor Magdolna

7. 31-én Hévízre megyek, az ottani könyvtárban tartok előadást, na miről, na miről, a gyászról

8. november 4-én délután Paksra utazom, a könyvtárban lesz előadás gyermekek gyászának segítéséről

Nagy vonalakban ennyi. És most megyek olvasni, mondom is, mit. Ja, ha tudnám. Mivel kettőt is elkezdtem, és így aztán nem tudom, mi lesz a mai este csemegéje. Egyik Salvador Dali: Egy zseni naplója, a másik: Joan Anderson: Egy év a tengerparton. Nem túl sokáig, mert holnap tréninget tartok, és friss, üde és kipihent szeretnék lenni, sőt, nem csak szeretnék, leszek is, de még előtte hajnalban főzök valami ebédet a gyermekeimnek.

Hagyj üzenetet