szentimentális öregasszony

szentimentális öregasszony

Megható

Valaki meg tudja mondani, mitől lesznek az öregek szentimentálisak, miért érzékenyülnek el lépten-nyomon?

Hát én is már, bevallom. Ez már az öregedés lenne?

Ma reggel 8 órakor mentem vásárolni – mert így egyúttal a legkisebbet (18 éves) is elpenderíthettem az iskolába. Hát ez nem volt éppen jó döntés egy iskolakezdési napon. A Templom téren, ahol a boltok vannak, nem lehetett parkolni. A világ végéről gyalogoltam a bolt felé, amikor is azt látom, hogy egyesek kamerával a kezükben vonulnak az úttesten. Majd az okát is megpillantottam: kis srácok igyekeztek a főtéren lévő iskola felé szépen sorban, sötétkék szoknyában, nadrágban, fehér blúzban, ingben, izgatottan, ünnepélyes megilletődöttséggel. Kérdezem az egyik kamerázó apaformájút: Elsős? Elsős! – felelte, és a mellkasa akkorára nőtt, mintha egy kigyúrt kidobóember lesné a kisiskolásokat.

Én meg néztem a kis igyekvő fehér harisnyákat, meg sötétkék kis nadrágokat, amint lépdelnek életük első évnyitója felé, és hát, no… elérzékenyültem. De miért? Jó ég tudja. Régen ez nem hatott meg. Most meg miért? Hát nyilván, eszembe jutott, amikor az enyémek kezdték. Mind a négy egyszer elkezdte. Meg én magam is. Meg az anyukám is. És majd fogja az unokám is. Na és? Mi van ezen pityeregni való? Azért nem pityeregtem ám, csak úgy elérzékenyültem.

Majd most már filmeken is fogok? Jut eszembe! Pár éve volt egy, mondjuk úgy, hogy nem egészen tisztességes barátom – jól van na, mindenki hibázhat, különben is, már nem a barátom -, aki miközben gátlástalanul átvert embereket, olyan romantikus lélek volt, hogy a szerelmes filmeknél az ölébe hullottak a könnyei. Hát… a látszat néha csal, mint azt tudjuk.

Hagyj üzenetet