tanuljatok úgy, hogy nagyszerű emberei legyetek szocialista hazánknak

tanuljatok úgy, hogy nagyszerű emberei legyetek szocialista hazánknak

Index 1

indexEzt olvashattam hét évesen az osztálytársamtól hetek múlva nagy nehezen visszakapott emlékkönyvemben, amikor izgatottan kinyitottam, vajon mit rajzolt és írt bele? Az apjának a szálkás, férfias betűivel ott csúfoskodott ez a szörnyű mondat, amelyről már hét évesen is felfogtam, hogy semmi keresnivalója egy kislány emlékkönyvében.

Az emlékkönyvet hamar elvesztettem, de ez a remekül összerakott mondat örökre bevésődött a fejembe. A minap, mikor napsütéses idő volt, nem ilyen esős, kirándulgattam itt a környéken. Gyönyörködtem a kertekben viruló virágokban, és a kék nefelejcsről jutott eszembe az emlékkönyvem – sokan rajzolták bele – és az emlékkönyvről azonnal ez a felszólítás is. Meg a csalódásom, hogy nem virágot, szívet, kisnyuszit rajzoltak nekem, hanem telefirkáltak egy oldalt ronda betűkkel. Amúgy az egész otthoni  jelenetet nem tudtam elképzelni. Az osztálytársam odaadta az apjának a könyvet, kérlek apa, írjál már valami életre szóló bölcsességet Magdinak!? Vagy az apja előkotorta a gyerek iskolatáskájából, hogy na nézzük, mi a lecke, ja még ez is, jó, hát oldjuk meg! Maga elé képzelte a hét éves kislányt, aki epedve várja az emlékkönyvét, és a lehető legnagyobb empátiával kigondolta, minek is örülne a legjobban.

Na, de hagyjuk, megtörtént, végül is nem kellett ezért felnőtt koromban pszichoterápiába járnom, most is csak a könnyeimet hullajtom ide a tasztatúrára és a fogaimat vicsorgatom, amúgy mit sem számít ez az egész.

Inkább a kirándulásom színhelyéről mesélnék. Még tart a környék felfedezése, és miután a nefelejcses kerteket elhagytam, olyan területre tévedtem, ami ámulatba ejtett és boldoggá tett, mert hát szinte percek alatt elérhető távolságban van, mondhatni a város szívében, és mégis olyan, mintha az érintetlen természetért hosszasan autóztam volna. Tündér hegy, Tündér szikla a neve, ha ez mond valakinek valamit. A Zugligeti út felső részéről induló mellékútról tértem le az erdőbe, az erdőből meg a magasan meredező sziklákhoz, ahova fel is kúsztam-másztam, jó, egy lépcsősoron, nem a sziklán, na de az sem volt azért semmi. A kilátás pazar volt, a napsütés is, a tavasz is, meg az egész életérzés, amiket mindez hozott, és ki is söprődött a fejemből a derék apa hajdani üzenete számomra, csak itthon gondoltam, hogy azért ezt megírom, hadd szörnyülködjön, vagy nevessen kínjában más is.

Hagyj üzenetet

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.