tanuljatok úgy, hogy nagyszerű emberei legyetek szocialista hazánknak

tanuljatok úgy, hogy nagyszerű emberei legyetek szocialista hazánknak

Index 1

indexEzt olvashattam hét évesen az osztálytársamtól hetek múlva nagy nehezen visszakapott emlékkönyvemben, amikor izgatottan kinyitottam, vajon mit rajzolt és írt bele? Az apjának a szálkás, férfias betűivel ott csúfoskodott ez a szörnyű mondat, amelyről már hét évesen is felfogtam, hogy semmi keresnivalója egy kislány emlékkönyvében.

Az emlékkönyvet hamar elvesztettem, de ez a remekül összerakott mondat örökre bevésődött a fejembe. A minap, mikor napsütéses idő volt, nem ilyen esős, kirándulgattam itt a környéken. Gyönyörködtem a kertekben viruló virágokban, és a kék nefelejcsről jutott eszembe az emlékkönyvem – sokan rajzolták bele – és az emlékkönyvről azonnal ez a felszólítás is. Meg a csalódásom, hogy nem virágot, szívet, kisnyuszit rajzoltak nekem, hanem telefirkáltak egy oldalt ronda betűkkel. Amúgy az egész otthoni  jelenetet nem tudtam elképzelni. Az osztálytársam odaadta az apjának a könyvet, kérlek apa, írjál már valami életre szóló bölcsességet Magdinak!? Vagy az apja előkotorta a gyerek iskolatáskájából, hogy na nézzük, mi a lecke, ja még ez is, jó, hát oldjuk meg! Maga elé képzelte a hét éves kislányt, aki epedve várja az emlékkönyvét, és a lehető legnagyobb empátiával kigondolta, minek is örülne a legjobban.

Na, de hagyjuk, megtörtént, végül is nem kellett ezért felnőtt koromban pszichoterápiába járnom, most is csak a könnyeimet hullajtom ide a tasztatúrára és a fogaimat vicsorgatom, amúgy mit sem számít ez az egész.

Inkább a kirándulásom színhelyéről mesélnék. Még tart a környék felfedezése, és miután a nefelejcses kerteket elhagytam, olyan területre tévedtem, ami ámulatba ejtett és boldoggá tett, mert hát szinte percek alatt elérhető távolságban van, mondhatni a város szívében, és mégis olyan, mintha az érintetlen természetért hosszasan autóztam volna. Tündér hegy, Tündér szikla a neve, ha ez mond valakinek valamit. A Zugligeti út felső részéről induló mellékútról tértem le az erdőbe, az erdőből meg a magasan meredező sziklákhoz, ahova fel is kúsztam-másztam, jó, egy lépcsősoron, nem a sziklán, na de az sem volt azért semmi. A kilátás pazar volt, a napsütés is, a tavasz is, meg az egész életérzés, amiket mindez hozott, és ki is söprődött a fejemből a derék apa hajdani üzenete számomra, csak itthon gondoltam, hogy azért ezt megírom, hadd szörnyülködjön, vagy nevessen kínjában más is.

Hagyj üzenetet