tápláléklánc

tápláléklánc

Táplálék

Gyerekkoromban mondogattam a szüleimnek, hogy nincs az jól kitalálva, hogy az erősebb állatok megeszik a gyengébbeket, azok a még gyengébbeket, és így tovább. Mi meg a gyengéket is, meg az erőseket is, mert mi ha gyengébbek vagyunk, akkor is erősebbek vagyunk, mert van puskánk. A szüleim meg bölcsen mindig azt felelték, kislányom ez a természet rendje. Mire én meg azzal replikáztam, hogy most már ez a rendje, azt látom, de eredetileg ez el lett fuserálva, de igen nagyon.

El kellett érnem a 35 éves koromat, mire vegetáriánus lettem végre. Ennek 26 éve. Miért jutott ez eszembe? Olvasom Michel Houellebeco Elemi részecskék című könyvét, és találtam benne egy bekezdést, amit most nem vagyok rest és szépen bepötyögök.

“A televízió nemigen érdekelte Michelt, bár dobogó szívvel követte Az állatok élete sorozat hetenkénti adásait. A gazellák és a dámszarvasok, ezek a törékeny emlősök rettegésben töltötték napjaikat. Az oroszlánok és a párducok közönyösen rágcsáltak egész nap, olykor rövid kegyetlenségkitörések szakították meg apátiájukat. megölték, szétszaggatták és felfalták náluk gyengébb, elöregedett vagy beteg állatokat, azután újból visszasüllyedtek tompa kábulatukba, amelyet csak az őket belülről faló élősködők támadása zavart meg néha. Egyes élősködőket azoknál is kisebb élősködők sanyargattak, ezek pedig a vírusok számára jelentettek táptalajt. A hüllők a fák között csúszkáltak, madarakat és emlősöket öltek méregfogaikkal, amíg egy ragadozó madár csőre fel nem darabolta őket. Claude Darget, a narrátor ünnepélyes hangja idióta és tudománytalan csodálattal kommentálta ezeket a képsorokat. Michel remegett a felháborodástól, és megszületett benne az a szilárd meggyőződés, hogy a természet egészében véve nem más, mint undorító disznóság, hogy a vad természet a totális pusztítást és az egyetemes holokausztot igazolja – az ember földi küldetése pedig valószínűleg az, hogy ezt a pusztítást beteljesítse.”

Ha ezt a Jóisten alkotta így meg, látnivaló, hogy nagyon megbánta, mert saját kárán tanulva parancsba is adta, hogy mi már ne kövessük el ugyanazt a hibát. NE ÖLJ! – javasolja, de akárcsak neki, az embernek sem olyan könnyű ezt betartani.

Hagyj üzenetet