Ulysses

Ulysses

Újra akarom olvasni a klasszikusokat, amelyeket fiatal koromban öntudatlan habzsolással olvastam. Milyen az élmény érett fejjel?

Kivettem egy rakás könyvet a könyvtárból nyár közepén. Elsősorban a lélektani regény műfajában kutakodtam, Dosztojevszkij, Flaubert, Német László. És kivettem az Ulyssest is!  Most erről írok. Háááááááááááááááát…

Huszonévesen előjegyeztem a könyvtárban, mert nem volt bent. Úgy vártam, mint egy kisgyerek a kisbicaját, amit majd a Jézuska kegyeskedik meghozni télen, amikor szánkózni lehet csak, úgyhogy, ha végre megvan a bicaj, nosza, lehet várni a tavaszt.
Végre megkaparintottam, vittem a haza a kincset. Nem bírtam elolvasni, még pár oldalt sem. Csalódottan vittem vissza a könyvtárba.

Na, majd most!

Az ezer oldalas könyv feléig jutottam, addig is, úgy, hogy erővel nyomkodtam le a torkomon. Pedig most nagyon is megláttam a zsenialitását, és bizonyos részek egyenesen elbűvöltek. Ahogy ezt a “Stream of consciousness” (tudatfolyam) technikát alkalmazza, az tényleg nem mindennapi, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az ő idejében még csak hasonló sem volt. Aztán a zseniális szójátékai – ami persze a fordításnak is köszönhető -, a groteszk, az abszurd, ami lépten-nyomon megjelenik! Szóval, nagyon örülök, hogy elolvastam belőle annyit, amennyit bírtam, hasznomra vált. Tisztelem James Joyce-ot. Csak még mindig érnem kell hozzá.

Hagyj üzenetet