utazások

utazások

Debrecen Egyetem

Tegnap Debrecenben voltam, a Debreceni Egyetemen  – a Pszichológiai Szakhéten –  rácsodálkozni, hogy ezek az egyetemisták milyen elszántan képesek előadásokat végigülni, sőt, érdeklődést mutatni. Úgyhogy, bár fárasztó volt az utazás oda-vissza, de nem bántam meg, hogy elvállaltam egy előadást.

Íme a gazdag programjuk:

http://pszichoszakhet13.blogspot.hu/p/segits-nekunk_1.html

Hazafelé egy sötét kupéban egyedül voltam, a sötétség miatt olvasni nem lehetett, hát végigheveredtem, és kényelmes relaxációban töltöttem a 3 órás hazautat, azon elmélkedve többek között, hogy pár nap múlva ismét vízszintes helyzetben fogok zötykölődni egy vonaton: kedden ugyanis Sepsiszentgyörgybe utazom, hálókocsiban. Egy hétig leszek távol, 5 napot Szentgyörgyön, és 2 napot Brassóban. No, nem nyaralok, legfeljebb őszülök  – a munkába bele. Ez sem igaz, mert bár tréningeket tartok, szeretem csinálni, és szeretem az embereket is, akik eljönnek, szó sincs tehát arról, hogy beleőszülnék.

Viszont az tény, hogy mostanában túl sokat utaztam, és jó lesz kicsit lelassulni már, és arról álmodozni, mit szól majd az unoka a karácsonyfához és a játékokhoz? Tavaly Karácsonykor még nem is volt unokám, most meg már egyből egy 11 hónapos fogja nyújtogatni a kezeit a gömbök után. És ha eléri, le is cibálja – macskánkkal karöltve, akinek szintén ez a kedvenc szórakozása az ünnepek alatt. Róla biztosan tudom, mert ő már tavaly is élt.

 

Hagyj üzenetet