Szülői gyász feldolgozása sorstárs csoport segítségével
(Az első magyar gyermek hospice létrejötte alkalmából rendezett nemzetközi gyermek hospice kongresszuson tartott előadásom. 2010.május 18.Pécs.)
Létezik-e bármi is a világon, ami segíthet egy szülőnek megtalálni a lelki békéjét gyermeke elvesztése után? A szülői gyász olyan feneketlen és sötét, mint egy mély kút, ahova soha nem jut el a fény, és remény sincs arra, hogy valaha is eljuthat.
Gyászcsoportok vezetésében szerzett tapasztalataim alapján vallom, hogy a gyászolók csoportja egy olyan lehetőség, ami képes arra, hogy gyógyító folyamatokat indítson el a gyászoló szülőkben.
A csoporton kívüli világban a gyermeküket elveszített szülők úgy érzik, ők egy más bolygó lakói, akik nem számíthatnak megértésre, hiszen ez a fájdalom, amit ők átélnek, teljességgel felfoghatatlan olyanok számára, akiket soha nem ért ilyen csapás. Reményük sincs arra, hogy akár csak érzékeltetni is tudnák, milyen poklokon mennek keresztül.
A környezet megretten ekkora csapás láttán, és el sem tudják képzelni, hogyan is tudnák enyhíteni ezt a fájdalmat. Ezért sokan azt választják, hogy elmenekülnek, elkerülik a gyászoló családot, és ezzel növelik szenvedésüket. Mások tudják, mit kell tenni, vagy ha nem tudják is, igyekeznek mellettük állni és megadni minden támogatást. Ez a legnagyobb dolog – hívők számára az Istenhiten kívül – ami enyhíteni képes a fájdalmon. A legnagyobb megtartó erő a szeretet, és egy olyan hatalmas dráma estén, amilyen egy gyermek halála, nagy szerepet kap gyászolót körülvevő szociális háló, szociális támasz.
Azonban azon túl, hogy a gyászoló úgy érzi, őt senki nem értheti meg, a másik nehézség, hogy ezek a jótét lelkek is elfáradnak a támogatásban, ugyanis a gyász sokkal kitartóbb, mint a segítők.
Még mindig fáj, és még mindig gyötör, és még mindig.
Ilyenkor megoldás lehet egy gyászfeldolgozó csoport. A sorstársi közösség sokszor az egyetlen olyan hely, ahol nem kell hosszan érzékeltetni, mekkora szenvedés a szülői gyász, fél szavakból is megértik egymást. Maga a tudat is gyógyító, hogy nincsenek egyedül ezzel a csapással a világban, másokkal is történnek hasonló tragédiák. Egy-egy illuzórikus pillanatra helyreáll a világ rendje, mert bár végtelenül fájdalmas, ami velük történt, de felismerik, hogy sorsuk nem egyedi, hanem mindannyian egy közös emberi sors, egyetemes fájdalom részesei. Sikerül rápillantani magasabb összefüggésekre, megsejteni valamit, ami túlmutat az egyénen, az én-központúságon, és transzperszonális távlatokat sejtet meg.
Ezen túlmenően azt is felismerik társaik megnyilvánulásainak tükrében, hogy saját, sokszor elfogadhatatlan érzelmeikkel sincsenek egyedül. A csoport „tükör” szerepe az egyik leghatásosabb segítő tényező, mert megnyugtatja a csoporttagokat, hogy érzelmeik, gondolataik, viselkedésük nem abnormális, hanem a gyermekük halálára adott adekvát reakció. Mik ezek? Rossz szülőknek érzik magukat, mert nem voltak képesek megmenteni a gyermeküket. Milyen ember vagyok én, akivel ez megtörténhetett? – teszik fel a kérdést. A meglévő gyermekeikkel szemben is elégtelenség érzésük van, szintén rossz szülőnek érzik magukat. Meginog a biztonságos világba vetett hitük, ezért túlzott aggodalom, túlféltés jellemzi a kapcsolataikat. Elveszítik a jövőképüket, a reményeiket. Esetleg fékezhetetlen indulatok, istentagadás, kapcsolataik megromlása, felelősség, bűnbak keresés jellemzi őket. Megtörténhet, hogy gyűlöletet éreznek olyan szülők iránt, akiknek élnek a gyermekeik. A csoportban felismerik, hogy mindezek, és sok egyéb olyan megnyilvánulásuk, ami szégyennel töltötte el őket, az ugyanúgy a többiek sajátja is. A párok egymásra csodálkozhatnak, jé, hát ők is ugyanezeken mennek keresztül, nahát, nem csak az én férjem, feleségem viselkedik így, hanem a férfi-női gyász különbözősége a magyarázat az eltérő viselkedésre?
A találkozások során nem csupán parttalan beszélgetés folyik, hanem a csoport vezetőjének segítségével a mélyére ásnak egy-egy érzelmüknek, mint például a harag, vagy a bűntudat, amelyek szinte kivétel nélkül minden szülőt gyötörnek. Körbejárnak többek között olyan kérdéseket is, hogy mi a halál, ők maguk hogyan viszonyulnak hozzá, és mi történik a lélekkel a halál után? Pszichodramatikus eszközökkel még arra is van lehetőség, hogy a befejezetlenség kínzó érzésétől megszabaduljanak; elmondják halott gyermeküknek, amit nem tudtak, ami kétségbe ejtően bennük ragadt. Különböző megküzdési módjaik példát mutatnak egymás számára. Megtalálják az elveszített erejüket, és visszanyerik a jövőbe vetett hitüket. A csoport elfogadó, szeretetteljes légkörében lassan eljutnak a megbékélésig.
Gyászcsoportot bárki szervezhet, aki néhány sorstársát összehívja, és rendszeresítik a találkozókat. A vezető nélküli, sorstársi összekapaszkodás is sokat nyújthat a csoport tagjainak. Természetesen szakképzett gyásztanácsadó segítségével hatékonyabb eredményt lehet elérni a gyászfeldolgozásban, ezért érdemes feltérképezni, hogy a városban van-e már létező csoport, vagy olyan képzett gyásztanácsadó, aki vállalná a csoport vezetését. Érdeklődni lehet a Napfogyatkozás Egyesületnél, amely rendelkezik a gyásztanácsadók listájával.
„Aztán nem is időnek előtte halt meg fiad; mert annyit élt, amennyit élnie rendeltetett, földi pályája végére ért. Nem időnek előtte halt meg az, aki amúgy sem élhetett tovább, mint ameddig élt. Ki van tűzve a céloszlopa mindenkinek: ott is marad, ahova kitűzték, rendíthetetlenül, s onnét messzebbre nem tolhatja sem buzgalom, sem irgalom. Vedd úgy, hogy őt szabad akaratából vesztetted el: betöltötte végzetét.” (Seneca: Vigasztalások. Erkölcsi levelek. Európa Kiadó1980)
Singer Magdolna
[1] József Attila: Nem én kiáltok