Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor?

Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor?

A “Singer Magdolna: Ki vigasztatalja meg a gyerekeket? Válás és gyász a családban” című interjúkötet válásról szóló interjúi elé írt esszé. A könyv a HVG Kiadó gondozásában jelent meg 2015-ben, megvásárolható a könyvesboltokban és az Interneten keresztül.

Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor?

 Egyáltalán vigaszra van szükségük, vagy valami másra? Nos, a gyerekeknek arra van szükségük, hogy a szüleik normálisak maradjanak. Ezt a gyerekek is alátámasztják, Fruzsi azt panaszolja, egyik szülője se normális, amióta elváltak a szülei, Román pedig azt állítja, hogy a szülei egyenesen meghülyültek.

A gyerekekkel folytatott beszélgetéseket hallva a szüleik válásáról, és a válás rájuk gyakorolt hatásáról, azt gondolhatnánk, ha ezeket a válófélben lévő szülők is hallanák, bizonyára sok szenvedéstől megóvnák gyerekeiket. Sajnos azonban a szülőknél nem a tudás hiányzik, hogy hogyan ne ártsanak a gyereküknek, sokkal inkább arról van szó, hogy a felfokozott érzelmeik fogságában képtelenek tekintettel lenni rájuk. Az interjúkból azonban az is kiderül, ha ez az időszak nem húzódik el, ha a szülők az átmeneti lelki zűrzavar után összeszedik magukat, és képesek egymással kialakítani egy konszolidált kapcsolatot, ha leküzdik azt a vágyukat, hogy a gyereküknek szidják, vagy panaszkodjanak a másik szülővel kapcsolatban, ha nem akarják azonnal elfogadtatni, megszerettetni az új párjukat, ha a távollévő szülő időt, energiát fektet a gyerekével való kapcsolat megőrzésére, akkor a gyerekek a válás tényét képesek elfogadni, és nagyobb szenvedések nélkül alkalmazkodni az új helyzethez. Sajnos ez ritkán történik így, ezért a mélyebb és hosszú távra kiható sérülések nem is váláskor, hanem az azt követő időszakban történnek.

Abban sajnos nem reménykedhetünk, hogy lehet úgy válni, hogy a gyerekek egyáltalán ne szörfözzenek az érzelmek fájdalmas hullámvasútján. Mik lehetnek ezek az érzelmek? Félelem, zavarodottság, elutasítottság, mellőzöttség, szeretetvesztés, értéktelenség érzés, kiszolgáltatottság, tehetetlenség, frusztráltság, bizonytalanság, bizalomvesztés, harag, bűntudat, ellenséges érzések a szülők, az új társ iránt, féltékenység a mostoha és féltestvér iránt, a „megmaradó” szülő féltése, kisajátítása.

Mi befolyásolja a válás gyász mélységét?

           A gyerek érettsége, személyiségének fejlettsége határozza meg, hogy milyen megküzdési készlettel rendelkezik addigra, amikor a válás bekövetkezik. A legveszélyeztetettebbek ezért az öt év alatti gyermekek, akiknek leginkább sérül a biztonságérzete. Az ilyen korú gyermekek a szülő nélkül töltött időt általában szorongással töltik el, és a szülő megjelenésekor nem megkönnyebbüléssel, örömmel, hanem agresszivitással reagálnak. A felbolydult érzelmekre utalnak a viselkedési zavarok, a regresszió, az evési és alvási szokásaikban bekövetkező változások.

A kisiskolás korú gyerekek a megnövekedett értelmi képességeik birtokában kevésbé sérülékenyek, nem jellemző már rájuk a szeperációs szorongás, de természetesen a felsorolt érzelmek megjelenése rájuk is érvényes, valamint heves vágyakozás az eltávozott szülő iránt.  Mind az előző, mind ez az életszakasz a nemi szerepek elsajátításának az ideje is, ezért az egyik szülő távolléte az azonosulási minta elvesztését jelentheti.

Az iskoláskorú gyerekek érzelmei közül kiemelkedik a düh érzése, ugyanakkor az is igaz, hogy ők már jobban képesek megérteni és elfogadni a szüleik döntését. Az iskoláskorú gyerekek esetében áll fenn azonban leginkább annak a veszélye, hogy szövetségbe vonja egyik, vagy másik szülő.

A serdülőkorú gyerek már a felnőttkori szerepek próbálgatásával van elfoglalva, és a partnerkeresés időszakába lép. Legfontosabb feladata a családról való leválás, de a váláskor a családi szerkezet éppen széthullóban van. Ilyen körülmények között az értékek megkérdőjeleződnek számára, elveszíti a hitét a házasságban, a családban, zavart szenvedhetnek párkapcsolati próbálkozásai is.

A gyermek lélektani feladatai

Szakemberek szerint a következő lélektani feladatokat kell az elvált szülők gyerekeinek megoldania. Tudomásul kell venniük a házasság felbomlását, el kell fogadniuk a válás véglegességét, le kell mondaniuk a család “újraegyesítésének” vágyáról. Függetleníteni kell magukat a szülői konfliktusoktól. Fel kell dolgozniuk az egyik szülő elvesztésének élményét. Fel kell oldaniuk a szükségképpen jelentkező haragot és önvádlást. Végül nem szabad, hogy szüleik kudarcának tapasztalatait saját partnerkapcsolataikra vigyék át.

A kérdés, hogyan lehet a gyerekeket segíteni ezeknek a nehéz feladatoknak a megoldásában?

Bejelentés

Ma már nincs olyan osztály, ahol ne lenne jó néhány gyerek – akár az osztály fele! – akinek elváltak a szülei, sőt, ez a jelenség már az óvodában is egyre inkább megmutatkozik. Megjelent a gyerekek szóhasználatában a házasság, válás összefüggésében a még szó: az én szüleim még nem váltak el. Ennek ellenére mély meggyőződés él a gyerekekben – legalábbis a kisebbekben – hogy az ő szüleik kivételek, ezért többnyire váratlanul éri őket a válás bejelentése, még akkor is, ha békétlenséget tapasztaltak a szüleik között. Ugyanakkor nem minden gyerek tudja felfogni azonnal, mivel is jár a válás. Bendegúz először megkönnyebbülést érzett, és csak később, amikor a hiányt is megtapasztalta, kezdett szenvedni édesapja elköltözése miatt. Sokat távol lévő, vagy elhanyagoló szülő esetében még az is megtörténhet, hogy a gyerekeknek eleinte fel sem tűnik a változás. Erőszakos, bántalmazó, alkoholista szülő elköltözése valódi felszabadulást hozhat.

Hogyan történjen a bejelentés? A szülők közösen üljenek le a gyerekekkel és tájékoztassák őket, olyan módon, hogy megértsék, mit jelent a válás, és ne kelljen találgatniuk, mi is történik a családban. Nem szükséges azonban a mélyebb okokat feltárni, mert az megterhelő lehet számukra. Biztosítani kell őket arról, hogy a szétköltözéssel egyik szülőjükkel sem veszítik el a szeretetkapcsolatot. Fontos tudatosítani bennük, hogy a válás nem az ő felelősségük, nem az ő bármiféle viselkedésük következménye, hogy ezzel elejét vegyük a gyerekekben óhatatlanul fellépő bűntudatot.

Új környezet

A szülők válása magával hoz egy sereg más változást is, amelyhez a gyerekeknek alkalmazkodniuk kell. Az átmeneti időszak a legmegterhelőbb számukra, amikor elveszítik a rutin nyújtotta biztonságos kereteket, azt sem tudják, hol lesz az otthonuk, hogy fognak elaludni, ki mondja az esti mesét, ki megy értük az óvodába, ki kíséri el őket edzésre. Ha a gyerek költözik, és esetleg óvoda és iskolaváltást is el kell szenvednie, ilyenkor a megszokott, biztonságot jelentő környezetből kiszakadva még a barátokat is elveszítheti. Borbála úgy számolt be erről, hogy rémült és elveszett volt az új lakásban, új iskolában. Zsófiék a végleges lakás megtalálásáig többször költöztek, miközben ő még a megszokott, régi szép otthonukat siratta. Levike három éves volt, amikor elköltöztek az otthonukból, és semmit nem értett. Hetekig kérdezgette az anyját; Itt lakunk? Ez a barátodnál van? Hol lakunk? Mikor megyünk haza? A kamaszkorú Bercinél az iskolaváltás olyan lelki megterheléssel járt, ami sorozatos betegségekhez vezetett. Ugyancsak ő panaszolja, hogy nem csupán az elköltözést kellett elszenvednie, de az otthagyott szobáját is át kellett adnia édesapja új társának a gyerekének, ami szintén fájdalmasan érintette. Néhány gyerek hányódik ide-oda, mire a végleges helyen megállapodhat. Kezdődhet egy kényszeres együttlakással, ahol el kell szenvednie a szüleik közti feszültséget, esetleges konfliktusait, majd akár több költözés következhet.

Ebben a szakaszban a legfontosabb az érzelmi biztonság, stabilitás megteremtése.

Élet a válás után

Megtörtént tehát a szülők szétköltözése – vagy az egyik szülő távozott a lakásból, vagy a gyerek költözött valamelyik szülőjével – meg lehet nyugodni. Sajnos még szó sincs erről, sőt, még csak most kezdődik az igazán nehéz időszak. Mint azt már sokszor sok helyen elmondták, a gyerekek akkor érzik magukat jól, ha a szüleik jól vannak. De hogy is lennének jól szerencsétlen szülők, hiszen javában gyászolják a házasságukat, a romba dőlt álmaikat, a család szétesését. Csalódottak, tele vannak fájdalommal és haraggal. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden családban minden romokban áll, és folyamatos a szomorúság. Fentek és lentek váltakoznak, néha kisimulnak a dolgok, aztán jön valami, ami felkavarja ismét az állóvizet. Berci arról számolt be, hogy sokkal jobb lett az élete, mert az anyjának nem oszlott meg a figyelme közte és a apa között, így több időt tudtak együtt tölteni. Az anya szomorúsága ellenére sokat viccelődtek, nevettek. Sajnos azonban kedvenc időtöltésük volt ping-pongozás közben az apa új társának a szidalmazása is.

          A gyerekek hamar felismerik, hogy szavaikkal szomorúságot okozhatnak a szüleiknek, és megpróbálnak tapintattal lenni rájuk. Nem tudják, mit mondhatnak el, mit nem, elkezdik szűrni a mondanivalójukat, ezért felszínessé válik a kommunikáció, végül teljesen bezárkózhatnak. Ancsának sikerült nem hibáztatnia magát a szülei válásáért, de a meggondolatlannak ítélt beszámolói miatt nem kerülhette el a bűntudatot. A testvérek közt is keletkezhet viszály és egyik fél növelheti a másikban a bűntudatot. Ki kivel lojális, kivel nem? Berci egyenesen árulónak nevezte Ancsát, aki az új asszonyt „dicsőítette”.

Némely családban még ennél is komolyabb bajok vannak, és egyre csak növekednek. Elhúzódó válás, hosszú pereskedés a vagyonon és/vagy a gyereken, dúló harcok esetében, amikor komoly háború zajlik a szülők közt, akkor egy állandó csatazajban kell élnie és megnyugvásra találni a gyerekeknek. Néha a szülők bevonják a gyereket, igyekeznek a maguk pártjára állítani, ami súlyosan megviseli a gyerekeket, csakúgy, mint amikor választásra kényszerítik a bíróságon. Külön megterhelést jelent, hogy nem fejezhetik ki haragjukat, ilyenkor tünetképzéssel teszik kívülre. Román arról számolt be, hogy a csatározások miatt rá egyáltalán nem figyeltek a szülők, hat évesen ezért véget ért a gyerekkora. Dadogni kezdett, asztmás rohamai lettek, amely az elhúzódó válás végére epileptikus méreteket öltött.

Az „apád”, az „anyád”

Kétségtelen, hogy óriási önuralomra van szükség, hogy ne terheljük gyerekünket a másik szülő felé irányuló negatív érzéseinkkel. Még a legkulturáltabban induló válásba is belecsúszhatnak olyan történések, amelyek kizökkentenek a nyugalmunkból, de érhetnek olyan durva hatások is, amelyek végképp kihozhatnak a sodrunkból. Lehet, hogy ez a terhelés csak egy szelíd, ám rendszeres panaszkodásban nyilvánul meg, lehet, hogy csupán az a szándék vezérel, hogy a gyerek tisztában legyen a dolgokkal, lehet, hogy időnként ki kell adni magunkból a feszültséget, lehet, hogy érzelmi támasznak használjuk a leginkább kéznél lévő gyerekünket. Lehet enyhe lekezelő megjegyzés, gúny, irónia, apró gesztusokban megnyilvánuló tiszteletlenség, de lehet acsarkodó gyűlölet is. Ne tegyük! Ami a gyerekekben leginkább kárt okoz a válás során a kapcsolattartás elmaradásán kívül, az a szülők vitái, veszekedései és az egymásra tett tiszteletlen, szeretetlen megjegyzései. Ne élezzük ki még jobban a gyerekekben amúgy is meglévő lojalitáskonfliktust! Amire törekednünk kell, nem csupán az, hogy megfelelő módon viselkedjünk a gyerekekkel, hanem az, hogy érzelmileg is azonosuljunk azzal, amit mutatni próbálunk.

Szerencsére hallunk jó példákat is a gyerekektől, amikor a szülők képesek felül kerekedni saját csalódottságukon, sérelmeiken és megőrizik a gyermekükben a másik szülőjük felé irányuló tiszteletet és szeretetet, sőt olyan esetek is vannak, amikor a szülők kifejezetten jó viszonyban vannak, és szülői minőségükben partneri kapcsolatot tudnak kialakítani.

Kapcsolattartás a másik szülővel

Mi felnőttek másképpen tekintünk a család összetételére, mint a gyerekek. Tudjuk, hogy először a pár ismerkedik meg egymással és lép szövetségre, ők képeznek egy egységet, amelybe később belép a gyermek. A gyerekek ezzel szemben beleszületnek egy családba, ők úgy élik meg, hogy az anyával, apával, testvérrel együttesen alkotnak egy szorosan összefüggő halmazt. A kisebb gyerekek tehát a szülők válását a saját válásuknak élik meg, őket hagyja el az elköltöző szülő, nem pedig az anyjukat, apjukat. És ha ez megtörténhet, akkor az is, hogy egy szép napon majd a vele maradó szülő is gondol egyet, és elmegy. Azt állítják a szülők, hogy ők ugyan már nem szeretik egymást, de őt még továbbra is mindketten. Hogy kell ezt érteni? Az anyu nem szereti aput? De hát ez hogyan lehetséges? Van benne valami rossz, amitől nem lehet szeretni? Ő egy rossz ember? És anyu is, hiszen apu már nem szereti. Vagy a szeretet egyszer van, aztán meg nincs? Akkor akár engem is egyszer csak nem fognak szeretni? Bendegúz még egy évvel a válás után is azon tanakodik, hogy van az, hogy a szülei szeretik egymást, aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy nincs apja?

         A gyerekek szüleik iránt érzett szeretete mérhetetlen szenvedések forrása lehet, amikor ez az intenzív szeretet tárgyát veszti. Szeretet van, de nincs már apa, nincs anya, vagy ami még rosszabb, van, de elérhetetlenné vált. Ha a fizikai távolság érzelmi eltávolodást is jelent egyben, akkor gyakorlatilag elvesznek a gyermekeik számára. Kínzó a hiány, a vágyakozás, és fájdalmas az elhagyattatás érzés. Nem kellek, nem vagyok fontos, nem is szeret az apu/anyu. Ha pedig ennyire megszűntem létezni, ki vagyok én tulajdonképpen? Ki az a kislány, kisfiú, milyen ember, aki arra sem érdemes, hogy egy apró érintéssel megemlékezzenek létezéséről? Zsuzsa édesapja úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Amikor tíz évesen Balázs átköltözött édesapjához, az anyával elvágólag megszűnt minden kapcsolat. Belegondolni sem merünk, milyen nyomokat hagyhat ez egy gyermek formálódó személyiségében, és csak az nyújt vigaszt, hogy szerető nevelőanyára talált apja új feleségében.

Szerencsére gyakori eset, amikor a válás után a máshol élő szülővel nem hogy lazulna a kötelék, de egyenesen megerősödik a kapcsolat. Például amikor a sokat dolgozó, otthon is elfoglalt édesapa, aki nem sokat foglalkozott a mindig kéznél lévő gyerekével, a szétköltözés utáni rendszeres találkozások alkalmával minőségi időt tölt vele. Berci és Ancsa nagyon örül az apjukhoz fűződő mélyebb kapcsolódásnak, és ki merik jelenteni, hogy mindenkinek hasznára vált a válás. Péter és a bátyja észre sem vette, amikor elköltözött az apja, annyira nem volt jelen az életükben, ehhez képest jelentős előrelépés volt, ami a válás után történt.

A rendszeres láthatások során megterhelő a gyerekek számára az innen-oda, onnan ide való vándorlás, cuccolás, átzsilipelődés különösen, ha a szülők a kényszerű találkozás miatt feszültek. Az átadás-átvételt a szülők néha arra használják – ha nem is mindig tudatosan –, hogy kiadhassanak valamit a bennük felgyűlő haragjukból, kinyilvánítsák a véleményüket a másikról, belecsíphessenek egyet. Tévúton jár az a szülő, aki úgy véli, hogy a gyerek tiltakozása a másik szülő látogatása ellen feltétlenül a szülő ellen irányul. Előfordulhat ilyen eset is, ha a szülő méltatlan a szülői szerepre, de többnyire inkább arról van szó, hogy vágyik az ottlétre, csak a váltást viseli nehezen.

Új társ/társak, testvérek megjelenése, mozaik családok

A szülő is ember, nő, és férfi, nem csak szülő, joga van új társhoz, boldogsághoz, joga van szeretni az új kapcsolatból született gyermekét, és kifejezetten üdvözölhető, ha a társa hozott gyermekei felé is képes szeretettel fordulni. Mitévők legyenek, ha éppen ezekkel ejtik a legnagyobb sebeket a gyerekeiken? Ők ugyanis éppen erről beszélnek a legnagyobb felindultsággal, sírva és dühösködve, ki-ki temperamentumához mérten, kérve, vagy követelve a privát időt, amit a szülő új járulékai nélkül tölthetnek együtt. Bendegúz zokogva panaszkodott amiatt az egyenlősdi miatt, amit az édesapja igyekszik megvalósítani, miközben nem veszi figyelembe az ő vágyakozását, hogy osztatlanul élvezhesse az apja figyelmét és szeretetét. Gyerekként a mérgét sem meri kifejezni a felnőttek felé, visszatartja dühét, mert fél, hogy ha kiengedi „megtelne vele az egész szoba.” Haragja nem csak az apja, és az új asszony, de kistestvére felé is irányul, aki ledöntötte a trónról, amelyet kilenc évig egymaga birtokolt, legszívesebben kihajítani az ablakon. Zorka szintén attól szenved, hogy a láthatások az édesapja új otthonában, az új feleségével és a közben megszületett féltestvérével történnek, miközben ő kizárólagosan szeretné bírni édesapja társaságát, intim együttlétre vágyik. Berci még ma is dühösen emlékszik vissza az öt évvel korábbi eseményekre, amikor úgy érezte, túl gyors iramban kell hozzászoknia édesapja új családjához. Azt is fájdalmas volt néznie, ahogy a rokonok befogadják az anyja helyébe lépő nőt és gyerekeit. Fruzsi és Zsófi kézzel-lábbal tiltakozik, hogy akár az apjuknál, akár az anyjuknál kistestvérük szülessen.

         A távol élő szülő társánál is nagyobb gondot okozhat a gyerekkel élő olyan nevelőszülő, aki rosszul bánik vele, állandó félelemben tartja. Péter nehezen bocsátja meg anyjának, hogy olyan férfit választott, aki kezet emelt rá. Borbála alkoholista nevelőapja nem csak durván bánt vele, de annak a fenyegetettségében is élt, hogy az utcára kerül az anyjával együtt.

         Nem garantált, hogy a megtalált társ a végső, ezért megtörténik, hogy a gyerekeknek a szülők újabb és újabb párjaikhoz kell alkalmazkodniuk. Már pusztán a hozzászokás, alkalmazkodás is megterhelő, néha azonban az új társ kifejezetten ellenszenves. Abban sincs köszönet, ha végre megszabadulnak tőle, mert előfordul, hogy a magára maradt szülő boldogtalan, ha egyedül van, és ez a gyerekek életére is kihatással van.

        Ám akkor áll igazán a feje tetejére minden, ha jön egy új lakó, és hozza a maga tartozékait. A könyvben szereplő mozaik család élete a legváltozatosabb fordulatokban bővelkedik, de az jelentette az igazi kihívást mindenki számára, amikor az új férj kezelhetetlen, „méregzsák” fia is odaköltözött hozzájuk. Az óriási felfordulás vége az lett, hogy a fura fiút megszelídítették, ma már mindenki szeret mindenkit, és úgy vélik, ők egy boldog család.

Mi történik, ha a gyerek megakadályozza, hogy a vele élő szülő társat találjon magának? A látszólagos előnyért többnyire megfizetnek a gyerekek, például úgy, hogy a mártír szülő „leveri” később a gyerekén az áldoztvállalását, vagy a gyerek érzi úgy, hogy adósa a szőlőjének. Túlzottan szoros kötődés is kialakulhat, amely később akadályozza a szülőtől való leválást.

Eltéphetetlen kötelékek

Azért válunk, mert azt reméljük, nekünk is, és a gyerekeknek is jobb életük lesz utána. Ez nem reménytelen célkitűzés. Mindannyian ismerünk olyan családokat, ahol a gyerekek túljutva a válás nehézségein, biztonságban, örömben, egészségesen növekednek, fejlődnek, és mindkét szülőjükkel harmonikus kapcsolatban vannak. A család rendszerszerkezetű megközelítése szerint a válás a családi szerkezet átstrukturálódásaként is értelmezhető. A családi kapcsolatok átrendeződnek, de nem szűnnek meg. Gondoljunk csak bele: hiába válunk el, mi szülők, ott leszünk a gyerekeink esküvőjén, és közösek lesznek születendő unokáink. Mi leszünk az ő nagymamija és nagypapija. Próbáljunk tehát így tekinteni a válásra, megőrizve a család addigi értékeit, és egy pillanatra sem szem elől téveszteni a gyermekeink érdekeit. Egy biztos: a gyerekek számára a szülők mindig is a szüleik maradnak, akár együtt élnek, akár külön.

Singer Magdolna

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezár