Így fest a két hét múlva, az Ünnepi Könyvhétre megjelenő regényem borítója. Tetszik? Nekem igen. Milyen délcegen, magabiztosan néz a nő az elkullogó férfi után! Amúgy ez egy férfibarát regény.
Közeledik a Könyvhét és ezzel nem csak a könyv megjelenése, hanem a dedikálások is a Vörösmarty téren. Mondom is, hogy mikor leszek ott, hátha arrafelé őgyelegsz, és találkozhatunk. Június 8-án, szombaton 15-től 16 óráig a Libri sátránál leszek, majd 17-18-ig a Jaffa Kiadó sátránál.
De ha már végre írok egy pár mondatot itt a blogomban, hát akkor már szót ejtek egyebekről is, amik az elmúlt hetekben történtek velem. A legizgalmasabb a vasárnapi konferencia volt, majd az azt követő fogadás. Mint azt sokan tudják, hazánkban tartózkodott Stanislav Grof, a transzperszonális pszichológia (egyik) atyja, és felesége. Kaptam VIP jegyet, így főképp rohanvást mentem a harmadik napi konferenciára. Itt nem csak ők tartottak előadást, hanem a hazai pszichológia nagyjai, mint Bagdy Emőke, Daubner Béla, Orosz Katalin, és más tudományterületek nagyjai, mint Hoppál Mihály, Müller Péter. Már a kezdetekkor áthatott ennek a történelmi napnak a hangulata, az jutott eszembe, Carl Rogers nagy jelentőségű látogatásáról lemaradtam annak idején – amit azóta is sajnálok -, de itt itt vagyok, és most már el nem vonszol senki a páholyomból, az biztos!
Az előadások nagyszerűek voltak, és bár nem kevés befogadni való információ terhelte az agyi kapacitásomat estére, mégsem a fáradtság, hanem az emelkedettség, megilletődöttség érzései voltak inkább jellemzőek rám. No, és VIP vacsora, húúú, remek volt, különösen, ha még az illusztris társaságot is hozzá veszem!
Ez a vasárnapi program a Születés Hetére esett, ezért négy-öt előadáson voltam túl, köztük vidékieken is, úgyhogy konferencia helyett egy nagy ejtőzést is el tudtam volna képzelni, de persze eszem ágában sem volt ezt tenni. És persze tréningek, és egyéb feladatok, amik először a naptáramat rakták tele, majd a napjaimat. Éppen ennek a következménye, hogy egész áprilisban leálltam a regényírással (nem ezzel itt persze, hanem a következővel, aminek a munkacíme Mindhalálig), és egyik baj, hogy áll a munka, a másik, hogy ha kijövök belőle, nehéz visszatalálnom. De azért nem lehetetlen, már készülődöm, készülődöm, nemsokára nekirugaszkodom, majd dobbantok, és …
Olvasásra azért persze szakítottam időt, most nem is tudom, miket faltam fel, majd átgondolom, most nincs kedvem, csak azt mondom, amit most olvasok: Yalom: Amikor Nietzsche sírt, és Wilbert: Áldás és állhatatosság. Ez utóbbit már olvastam évekkel korábban, most a regényemhez olvasom újra, azt remélem, inspirációt ad. Erről tudok nyilatkozni: életem egyik nagy könyvélménye volt, az előbbit csak ma kaptam meg, úgyhogy azt egyelőre nem ajánlom, ámbár a híre alapján igencsak jó napok várnak rám.
És hát persze a tavaszt, a tavaszt nem hagyom, hogy észrevétlenül menjen el mellettem, igyekszem az erdőbe, mezőre, hegyre fel, völgybe le, patak mellett, patak felett, kis hídon, nagy hídon, mindenütt behabzsolni és magamévá tenni, amennyire csak tudom. Odavagyok az illatokért, meg a pompázó virágokért. Nem szakítok le virágot soha, ezért a túra során csomószor lehasalok, és úgy szagolgatom a virágokat, ami vicces látvány, de a kutya se lát, vagy ha mégis, hát megéri nevetségesnek lenni néha, nem?